Szombaton voltam egy kicsit a megyeszékhelyen, ami történetesen nem Csíkszereda, hanem Debrecen volt. Útközben találkozom szép csillogó-villogó távolsági autóbusszal, amit egy kedves sofőr vezetett. Fehér ingben, nyakkendőben, lájbiban. Na tessék - gondoltam magamban - szép! Hát ide jutottunk? Bezzeg a mi időnkben jó volt a pulóver, a zsörszénadrág, meg egy salopétakabát a vezetőülés háttámláján. Ha lerobbant a bűzös gépsárkány, akkor Cepellus bácsi vette a szerszámosládát és szépen megjavította a kereket, a motort, a kapcsolószekrényt, épp amivel baj volt és kész.

Szombaton voltam egy kicsit a megyeszékhelyen, ami történetesen nem Csíkszereda, hanem Debrecen volt. Útközben találkozom szép csillogó-villogó távolsági autóbusszal, amit egy kedves sofőr vezetett. Fehér ingben, nyakkendőben, lájbiban. Na tessék - gondoltam magamban - szép! Hát ide jutottunk? Bezzeg a mi időnkben jó volt a pulóver, a zsörszénadrág, meg egy salopétakabát a vezetőülés háttámláján. Ha lerobbant a bűzös gépsárkány, akkor Cepellus bácsi vette a szerszámosládát és szépen megjavította a kereket, a motort, a kapcsolószekrényt, épp amivel baj volt és kész.

Nem várta a kamionvontatót (ilyen butaság nem is volt akkoriban), hogy beszállítsák az elegáns szervizbe. Na meg még az is! Milyen szerviz az, ahol munkafelvevő van, meg műszaki ellenőr, meg technikus, meg babámfüle? Sok bába közt elvész a gyerek. Ha a kismotorral volt a baj és édesapám nem tudta megjavítani (tízből egy esetben) akkor elvitte Totyi bácsihoz és a Mobra vígan brummogott tovább. Ha a Dácsiával volt baj, akkor irány a Balla szerviz, ahol Ernő bácsi megburrogtatta egy kicsit, állított az előgyújtáson, kicserélt egy-két diót és kész. Inasa volt, az igaz, nem is egy, de mind értette a meszeriát, és nem voltak afféle úri huncutságok, mint manapság. Igaz a javítás is tizedannyiba került (mert megjavították az elromlott benzinpumpát például) és nem cserélték ki a fél autót, mert ismeretlen hibakódot adott ki a fedélzeti számítógép. 

A mi időnkben volt cipész (sarkot ragasztott, cipzárt cserélt, stb.), szabó (Paltán bácsihoz egyszer elvittem egy nadrágot atyai megbízatásra, hogy egy szép szürke nadrágból engedjen le 10 centit, aztán 2 nap múlva vihettem vissza irulva-pirulva, hogy nem le- hanem kiengedni kellett volna. Szegény öreg, pedig be is toldott 5 centit, mert az eredeti anyagból csak 5 centit tudott volna leengedni. Ekkor még nem tudtam, hogy nem mindegy, hogy leről fel, vagy felről le.)

Akkoriban a rendőr simán meggumibotozta az utcán hőbörgő cigányokat (azt sem tudtuk, hogy mi a roma), bevitték a meseautóban, ott is jól megverték őket és nem lett belőle ombucmani (ezt sem tudtik, hogy mi az) kivizsgálás. Akkor még volt tekintélye egy hivatalos személynek és ért valamit az érettségi is, nem volt minden kisvárosban egyetem meg főiskola.

Az iskolában olyan taslikat és körmösöket, tenyereseket kaptunk, hogy csak füstölt, de senkinek nem jutott eszébe feljelenteni a pedagógust, mert a hír hallatán otthon is kapott volna egy jó ropogós hazai csomagolásút. A tanár, a mérnök, a tanult ember elismert tekintélynek számított, de egy jó gyári munkás vagy mester sem kellett szégyenkezzen sem a szakmájával, sem a fizetésével.

A mi időnkben volt tél már október végétől, volt -25 fok és 40 centis hó, mégsem állt le sem a vasút, sem a gépkocsi-közlekedés, és az iskolát sem zárták be. Volt 35 fokos meleg a vonaton, autóbuszon, áruházban és munkahelyen, nem volt légkondicionáló és mégsem lett rosszul senki, max. ha sok halfasírtot evett és történetesen mosatlan olajos-üvegben kapta a régeni sört.

A mi időnkben nem voltak diszkóbalesetek, kábítószer túladagolások, buzifelvonulások. Aki homokos volt az csendben megpaskolt egy két feneket és örült, ha nem vitte el a szeku.

Az orvosoknak nem volt magánrendelője (mégsem volt több beteg és kevesebb hálapénz), és nem űztek sportot abból a nők, hogy ki melyik sztárorvosnál szült, vagy faragtatta át az orrát, és pumpáltatta fel a mellét.

Volt családi disznóvágás, szalámitöltés, névnapolás és kártyapartik. Most van teli húsüzlet, mindig kapható benzin, internet, számítógépes pasziánsz és elidegenedett emberiség. Már 1994-ben Pesten egy lakásából kizárt hölgy csak annyit tudott ordibálni: Ipar utca 15!!!, mert a háztömbben lakó tíz szomszédja közül egynek sem tudta még a nevét sem, nemhogy közelebbről ismerte volna őket. Sokan manapság még a tőszomszédjukat sem ismerik és nem is akarják megismerni.

A mi időnkben váratlanul betoppanhatott bárki, kapott egy kávét mézespogácsával és elmondhatta, hogy mi hír van a világban. Ma be kell jelentkezz még a fodrászhoz is, és még a rokonok sem tudnak egymásról szinte semmit, csak akkor, ha valaki meghal, vagy még akkor sem.

Viszont nem volt digitális fényképezőgép, mobiltelefon, laptop, Google, email és blogírás. Valamit valamiért.