Vidám hétköznap

Lekció: Zsolt. 37, 22-40  "Mert a kiket ő megáld, öröklik a földet, és a kiket ő megátkoz, kivágattatnak azok.
23. Az Úr szilárdítja meg az igaz ember lépteit, és útját kedveli.
24. Ha elesik, nem terül el, mert az Úr támogatja kezével.
25. Gyermek voltam, meg is vénhedtem, de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz, a magzatja pedig kenyérkéregetővé.
26. Mindennapon irgalmatoskodik és kölcsön ad, és az ő magzatja áldott.
27. Kerüld a rosszat és jót cselekedjél, és megmaradsz mindörökké.
28. Mert az Úr szereti az ítéletet, és el nem hagyja az ő kegyeseit; megőrzi őket mindörökké, a gonoszok magvát pedig kiirtja.
29. Az igazak öröklik a földet, és mindvégig rajta lakoznak.
30. Bölcseséget beszél az igaznak szája, és a nyelve ítéletet szól.
31. Istenének törvénye van szívében, lépései nem ingadoznak.
32. Leselkedik a gonosz az igazra, és halálra keresi azt;
33. De az Úr nem hagyja azt annak kezében, sem nem kárhoztatja, mikor megítéltetik.
34. Várjad az Urat, őrizd meg az ő útját; és fölmagasztal téged, hogy örököld a földet; és meglátod, a mikor kiirtatnak a gonoszok.
35. Láttam elhatalmasodni a gonoszt és szétterjeszkedett az, mint egy gazdag lombozatú vadfa;
36. De elmult és ímé nincsen! kerestem, de nem található.
37. Ügyelj a feddhetetlenre, nézd a becsületest, mert a jövendő a béke emberéé.
38. De a bűnösök mind elvesznek; a gonosznak vége pusztulás.
39. Az igazak segedelme pedig az Úrtól van; ő az ő erősségök a háborúság idején.
40. Megvédi őket az Úr és megszabadítja őket; megszabadítja őket a gonoszoktól és megsegíti őket, mert ő benne bíznak.  "                                                                         

Alapige:  1Péter 5,7 " Minden gondotokat ő reá vessétek, mert néki gondja van reátok. "

            Kedves Testvéreim! Manapság világszerte az emberek alapérzése az aggódás és az ebből fakadó félelem. Ez szorongatja egyes embereknek, közösségeknek, népeknek a szívét. Ez az aggódás elsősorban személyes vonatkozású. Legelőször a saját maga megmaradásáért aggódik mindenki, azután akiben van egy kis közösségi érzés, az tovább tekint önmagánál. Az ilyen ember gondol a szeretteire is, a népére is. Szülők emésztő gondja: mi lesz a gyermekeikből? Van aki itt megáll, de van, aki  továbblép és unokáira, a távolabbi jövőre is gondol. Van, aki arra is gondol: mi lesz a gyülekezetének a sorsa? Miképpen marad meg az anyaszentegyház az egyre nagyobb mértékű elvilágiasodásban? Mi lesz az emberiséggel a nagyfokú környezetszennyeződés kiváltotta természeti csapások után?

            Ez a sok gond, aggodalmaskodás, a belőle fakadó félelem, reménytelenség és kétségbeesés azért van és azért terjed mind tovább, mert az emberek elveszítették Istent. Manapság a legtöbb embernek nincs Istene - legfennebb tehetetlen bálványai vannak. Isten elveszítése már régen megkezdődött, gyökerei messze a hátunk mögött vannak. Az ókorban, amikor Isten Péter apostollal ezt a biztató felszólítást megíratta, vagy a középkorban is egészen természetes dolog volt az emberek nagy többsége számára, hogy van Isten, aki törődik a teremtett világgal. Van Isten, akiben lehet bízni, akitől segítséget, oltalmat lehet kérni és kapni mindenkor. Az újkor természettudományos felfedezései látszólag ellentmondtak az Istenbe vetett hitnek, a Szentírás kijelentéseinek. Sok emberben kezdett meggyengülni a hit, az Istenbe vetett bizalom. Minél inkább ingadozott és minél inkább elveszett a hit, annál inkább magára maradt az ember. Ez az elhagyatottság aggódást és félelmet keltett és kelt, s ez egyre fokozódik világszerte.

            Elődeink megpróbálták azt, hogy a tudományos felfedezések és a bibliai hit között valamilyen megegyezést hozzanak létre, hogy a tudomány miatt egyre feleslegesebbnek tűnő Isten számára mégis biztosítsanak valami kis helyet, tennivalót. Kialakult egy olyan szemlélet, amelyet legélesebben és szebben Madách fogalmazott meg az Ember tragédiájában. Biztosan sokan olvastátok és ismeritek ezt a mondatát: "Készen van a nagy mű, igen. A gép forog, az Alkotó pihen. Évmilliókig eljár a tengelyén, míg egy kerékfogát újítni kell." Ez a szemlélet Istenből egy távolra száműzött felügyelőt csinált. Ennek képviselői úgy gondolták, hogy Isten a teremtett világmindenséget elindította  a maga útján, s a benne levő energiák és természeti törvények biztosítják fennmaradását, előrehaladását. Isten legfennebb csak akkor avatkozik bele a világ életébe, amikor rendkívüli nagy szükség támad erre. Ez a szemlélet eltávolította Istent a világból. Csak a távolról és a kívülről való felügyeletet hagyta meg a számára. Később az ateizmus oktalan tagadása még ezt is próbálja elvitatni tőle.

            Van egy másik egyeztető kísérlet is. Ennek képviselői azt mondták, hogy Isten valami hatalmas világlélek. Itt van a természet erői között, a világ dolgaiban. Láthatatlanul és személytelenül hat és munkálkodik. Ez a szemlélet feloldja Isten valóságos lényét a teremtett világ dolgaiban.

            Ezek az okoskodó magyarázgatások nem jelentenek segítséget. A valóság az, hogy az embervilág egyre távolabb került általuk az egyetlen, valóságos Istentől. S mivel az ember soha nem élhet Isten nélkül - az Igazi elveszítése után bálványisteneket alkotott magának. Bálvány minden, amit az egy igaz Isten helyett tisztel valaki. Manapság nem a primitív népek durván faragott bálványszobrai vannak, van helyette más. Világszerte növekszik a kábítószerfogyasztók száma. Növekvő gond az alkoholizmus. Csábít a gazdagság, a pénz sokak istene és képesek kizsákmányolni a gyengébbeket, a gyermekeket is, és akár háborút, világválságot kirobbantani csak azért, hogy nekik több legyen. 

            Testvéreim vírus módon pusztítjuk a növény- és állatvilágot, kiszipolyozzuk a megélhetésünket biztosító Földet, és csak akkor állunk meg egy pillanatra, amikor egy járvány kényszerít minket nyugalomra, de közben sokan azt lesik, mikor indulhat újra az az (ön)pusztító élet ugyanúgy, ahogy eddig folytatták. A 40 napos "böjt" tisztított-e valamennyicskét gondolatainkon, elhatározásainkon, vagy megint minden akörül fog forogni, amin eddig?

          Világmegváltónak kikiáltott eszmék és cselekvések előtti meghódolásra csábítgatnak mindenfelé, de a háttérben a pénzimádat áll. Ezek azonban mind csak tehetetlen bálványok. Ezek csak életet rombolnak, adni nem tudnak semmit sem. Ezért  marad egyre inkább egyedül a XXI. sz. elején az ember. Mind többen vagyunk, növekszik az embermilliárdok száma. A növekvő tömegben az elhagyatottság, az elszigetelődés, a magáramaradottság rémítő gondjai emésztenek mindenkit. Mi lesz velünk, mit hoz a holnap, lesz-e megmaradás?

            Az Istentől elszakadt világba is belecsendül  a száműzhetetlen Isten kegyelmes szava és biztatása. Az amit most hallottunk: Minden gondotokat őrá vessétek, mert neki gondja van reátok!

            Hogy Istennek ez a biztatása tökéletesen igaz és biztos, azt mi az Úr Jézus Krisztustól tudjuk. Hogy Isten nemcsak teremtő, hogy nemcsak távolról figyeli a világ sorsát, hanem közel van hozzánk gondoskodó kegyelemmel - azt elsősorban Jézustól tudjuk. Ő hozta el számunkra azt a jó hírt, hogy a felfoghatatlanul nagy Isten nemcsak egy hatalmas Úr, hanem kegyelmes, szerető Atyánk is. Ő nemcsak megteremtette ezt a világot, hanem gondviselő hatalmával kezében tartja és úgy igazgatja, hogy semmi sem történik véletlenségből, hanem minden az ő  atyai akarata szerint. Jézus azt is mondja az evangéliumban: Isten annyira számon tart téged és engem, hogy még egy hajszál sem eshet le a fejünkről az Ő tudta nélkül. Nehéz lenne megszámolni, hogy hány hajszál van a fejeden. Jézus ezzel a túlzásnak tűnő kijelentéssel is azt hirdeti, hogy Istennek nagy gondja van reád. Akarata, szerető kegyelme nélkül semmi sem történik az életedben. Ha visszanézel az eddig eltelt évekre, évtizedekre, akkor megláthatod, hogy mennyit segített rajtad gondoskodó keze. Örömben és bánatban, egészségben és betegségben, bőségben és szükségben, ő ott volt, nem hagyott el. Sokszor ott voltál, ahol a part szakad, sokszor úgy láthattad, hogy elnyel az örvény - s egyszerre, hirtelen, váratlan, csak úgy magától jött a megoldás és a segítség. Nyílt az út, oszoltak a gondok fellegei, reád sütött a kegyelem napja. Azért voltak és vannak ezek, mert van egy élő, hatalmas, gondviselő Isten, aki szeret téged. Keres téged, s azt akarja, hogy minden gondodat vesd őrá, mert neki gondja van reád.

            Amit Igénk így mond: gondja van reátok, az szószerint azt jelenti: Isten a szívén visel, hordoz benneteket. A szívére vett, nemcsak gondol reánk, nemcsak hűvös tárgyilagossággal nézi dolgainkat és irgalmasan néha segít rajtunk. Isten a szívén hordoz, nem vagy neki idegen.  Ott vagy  Isten szívén és ez azt jelenti, hogy ő náladnál jobban tudja, hogy hol, mikor, mivel segítsen. Jobban ismeri helyzetedet, körülményeidet, és ezeknek megfelelően támogat. Neki gondja van, hogy kirendeljen mindent, amire lelkednek, testednek szüksége van. Gondoskodik rólad a földi léten át, hogy eljuthass az örökkévalóságra is.

            Ilyen gondviselő jó Atyád van. Vedd ezt tudomásul, s hited, reménységed erejével ragaszkodj hozzá. Tedd azt, amit Igénk mond: vesd őrá minden gondodat. - Amikor az ember  súlyos terhet cipel a vállán, akkor, akkor egy adott ponton túl már  nem bírja azt és kénytelen ledobni magáról. Hasonlóképpen tehetsz nap, mint nap gondjaiddal. Rávetheted Istenre, a félelmeiddel, kétségeiddel, aggódásaiddal együtt. Rávetheted, mert hajlandó tőled átvállalni, helyetted hordozni, ezáltal rajtad segíteni. Lehetsz fiatal, tele életerővel, lehetsz megfáradt öreg, lehetsz jó egészségben, vagy hordozhatod egy halálos betegség fájdalmait. Mindez nem lényeges, inkább az, hogy van Istened, akire rábízhatod magadat.

            Terheidet, gondjaidat úgy vetheted Istenre, hogy elmondod azokat neki. Mikor súlyos gondjaink vannak, s emésztő, nehéz kérdésekkel kell szembenéznünk, akkor mindig keresünk valakit, akinek elpanaszolhatjuk ezeket. Keresünk valakit, akitől jó tanácsot várhatunk. Hát ezt tegyed Istennel! Ezt a neki való elbeszélést nevezi a Szentírás imádságnak. Mond el őneki imában mindazt, ami gond, ami terhes és fájdalmas a szívedben. Ezt tedd meg napról-napra! Így vetheted őrá minden terhedet. De ne csak panaszkodjál neki. Az imádság ne csak valami varázseszköz legyen a számodra, amivel a magad elképzeléseinek és céljainak igájába akarod fogni Istent. Mert sok ember így tesz., Isten elé tárja, felsorolja kívánságait és várja azoknak jóváhagyását, teljesítését. - Az igazi imádkozás más. Erre is Jézus Krisztus példája tanít bennünket. Ő is kért: ha lehet szabaduljon meg a szenvedéstől. De hozzátette: ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint Te! Így vetheted helyesen Istenre minden gondodat, elmondhatod neki kéréseidet. De bízd rá magadat az ő bölcsességére, kegyelmére, hogy az ő akarata teljesedjék az életedben. Ez válik a javadra.

            Miután elmondtad imádságodat várjad és hallgasd meg az ő válaszát is. Isten megíratta hozzánk szóló üzenetét. Vedd a kezedbe és olvasd minden napon. Ha nemcsak arra lesz időd, hogy a mindennapi földi kenyérrel táplálkozzál, hanem lelkedet is táplálod Isten Igéjével, akkor mind több bátorítást kapsz őtőle. Így vethetjük terheinket a gondviselő Istenre, aki szívén hordoz. Aki megszólít, bátorító üzenetet szól, erősíti hitedet és jó reménységet fakaszt. Aki megtapasztaltatja veled, hogy minden tőle jön és javadra szolgál.

            Az Igének az a biztatása, hogy Istennek gondja van reánk , távolról sem jelenti azt, hogy ez a gondoskodás megóv minden bajtól, kellemetlenségtől, nyomorúságtól. Emlékezzünk most József történetére. Édesapja legkedvesebb fia volt, a testvérei meg eladták a rabszolgának. József az apai féltő szeretet féltő melegéből és a védett környezetből hirtelen a rabszolgasors embertelen mélységébe zuhant. Később ráadásul börtönbe is került, noha ártatlan volt. De Isten gondoskodása nem hagyta el őt. Mivel az Úr vele volt és szívén hordozta, később Egyiptom alkirálya lett, így lehetett később egy hatalmas éhínség idején egész családjának a megmentője. Vagy pl. Jóbnak is nagy szenvedéseket kellett átélnie. Szörnyű veszteség zúdult reá egyetlen napon. Jób hitét a súlyos próbatételek sem rendítették meg és ezek után megtapasztalta Isten gondoskodásának a helyreállító kegyelmét is. Ha gondjainkat Istenre vetjük és bízunk benne, akkor éppen a próbák között kapunk segítséget, és semmiféle nyomorúság nem tör össze, inkább még közelebb visz életünk Urához.

            Az Isten gondviselésébe vetett hit nem tehet bennünket tétlen emberekké. Nem ülhetünk ölbetett kézzel és nem várhatjuk, hogy maguktól kialakuljanak dolgaink. Az Isten gondviselésébe vetett hit felelős emberekké tesz. Mert ennek a hitnek a szemével látjuk: Isten a maga gondoskodó munkáját általunk is végzi. Azt akarja, hogy munkatársai és eszközei legyünk. Felelősök vagyunk, hogy lássuk meg mindig: Isten általam, szolgálatom, munkám által, hol, mikor, kinek tud és akar segítséget nyújtani. Amit így megtehetsz, azt mindig tedd meg, hogy Isten gondoskodó szeretete általad is jusson el másokhoz.

            Ennek a  mai Igének az a nagy üzenete, hogy van egy Isten, aki törődik velünk, szívén hordoz bennünket. Ezt halálosan komolyan veheted és ezzel a hittel élhetsz. Így megszabadulsz minden fölösleges aggódástól. Ezek helyét elfoglalhatja szívedben az Istenbe vetett igaz hit és jóreménység, ami mindenkor bátorít és segít. Ez a hit vezet és juttat mind közelebb Atyánkhoz. Vezet egészen addig, amíg a földi vándorút végére jutunk, elérkezünk oda, ahol megszűnnek gondjaink., ahol nemcsak hiszünk, hanem szemtől szembe látjuk, azt az Istent, aki egészen a szívére ölel, hogy örökre ott maradjunk.

                                                                                              Ámen.

 Énekeljük együtt:

Harminckét évem régen elszelelt, és gondoltam ne minden poszt ugyanarról szóljon, így hát megosztok egy régi történetet, amiből kiderül, hogy az Úr csodásan működik és megment a gonoszoktól.

Középiskolások voltunk és osztálybulit szerveztünk. Lent voltunk a Gimnázium alagsorában, az étkezőben. Kazettáról, hanglemezről szólt a zene. Néha egy kis Modern Talking a lányoknak, AC/DC a fiúknak. Jó volt a hangulat, sötétedett, már csak a kemény mag maradt. Merészet gondoltam és az otthonról elcsent, titkos lemezt feltettem és felcsendült a Tolcsvay trió Talpra Magyar című száma.

Nagyon csipásan és rekedten ébredtem, az első mondataim oly szépen szóltak, mint egy kőtörőgép. Sebaj, zuhi és öltözködés, mert betoppantak clovis-i vendégeink, Szilvia és Alex - utam további házigazdái, illetve egy ismerős házaspár Székelyhídról és a bolygó főszakács(a): Perje Csaba. Még jó, hogy volt mikrofon a templomban, mert rekedtes kis hangom így talán érthetőbbé vált a rezedai hallgatóság számára. Sőt, a CIA a közelgő elnökválasztásra való tekintettel föl is vette a beszédet, akit érdekel, meghallgathatja:

http://ghrc.drivehq.com/audio/2016-11-06_Galata_5%5E1-6,_NT_Arus_Csongor_Laszlo.mp3

11.40-kor kezdődik. Illetve, tizenegykor kezdődött, de előtte még énekeltek a fiatalok. Az istentiszetelet után ottani szokás szerint ebéd volt, amelyet közösen fogyasztottunk el

. Az ebéd után elbúcsúztunk Zsoltéktól, vettem a cókmókomat, és csatlakoztam a vidám társasághoz. Disneyland felé vettük utunkat. Becsekkoltunk egy szép kis szállodába, még medencéje is volt, este ott áztattuk meg a fáradt tagjainkat. A pezsgőfürdő vize oly forró volt, hogy alig lehetett bírni benne pár percig,

Este sétálni mentünk és falatoztunk egy kis vendéglőben, a pincérlány olyan kedves volt, hogy hasonlót Európában nem lenne könnyű találni. Leste minden kívánságunkat, mosolygott, csacsogott, ámuldozott és humoros megjegyzéseket tett valamint a mi vicceinkre is harsány nevetéssel válaszolt. Ha nem lett volna tökéletes az étel és az ital minősége, akkor is jó szájízzel mentünk volna el onnan, de így duplán. A hosszú séta után fáradtan estünk ágynak, és senkinek nem kellett altatódal.

Ami szombat volt. Úgy ébredtem, mint egy csipás macska. Nem is, ember. A szemem is leragadt a gyulladástól és a fél fülemre nem hallottam. Na mondom, jó lesz ez így, másnap meg prédikálni is kellene. Reménykedtem, hogy a hangom nem megy el teljesen. Reggeli után a kórházba vittük Éduát. Ami meglepett, hogy külön fenntartott hely van a klérusnak, ha beteget látogatni mész, fizetned sem kell, de kóvályogni sem üres parkolóhely után.

Mert beteg ott is van, annyi, mint ganajtúró bogár a harctéren. Az ortopédián a recepció jobban nézett ki mint sok itteni szálloda portája. Kedves, csendes recepciós, bevette az adatokat és leültetett a kényelmes váróban. Én kiosontam a WC-re és nem hittem el, hogy létezik ilyen friss illat egy kórház illemhelyén. Amúgy sehol nem volt sem fertőtlenítőbűz, sem egyéb rossz szag. A feliratok mindenütt kétnyelvűek voltak. És sehol nem volt lefestve egyik vagy másik:

Pár perc múlva behívtak minket. Zsolt mondta, hogy ungárise reverend vagyok és engem is beengedtek. Jött a mosolygós doki, pár kattintás után már ott is volt a monitorán a röntgenkép a törésről. Mondta a kötözőnek, hogy mi a dolga és máris egy másik beteghez fordult. A kötöző elővett egy színskálát, mint a festékboltban és megkérdezte a kislányt, hogy milyen színű gipszet akar? A halványzöldre esett a választás, mire gipszes fáslit vett elő és ripszropsz körbetekerte és közben azt is elmondta, hogy miért tartsa fenn a karját ha fájni kezd. Beszédbe elegyedett velünk és ámbár sült távolkeleti vonásai voltak, egyből tudta, hogy kik a magyarok. Elmondta, hogy a kedvenc magyar étele a töltött káposzta és hogy milyen kár, hogy bezárt a közeli magyar étterem.

Ezekután megnéztünk egy nagy pionírházat, vagy mi(r)t, űrállomást, ott volt egy földreszállt sikló is, elég behemót volt a lelkem.

Délután a Ronald Reagan emlékházat néztük meg Zsolttal, szép és látványos volt, főleg a helyszín. Még ebbe az Air Force One-ba is bemehettünk, amivel anno régen Ronald röpködött.

Meg ebbe a Navy One-ba.

Aztán lovagoltam egyet. Vadnyugat, ló. madárcsicsergés. Én voltam Old Shatterhand. Nyeregben éreztem magam. Ó, ha ezt elmondhattam volna a tanítóbácsimnak. Még én sem hittem.

Este egy zsúrra mentünk ahol találkoztam azzal a Dénes Ferenccel, aki Jászvásárban tanított még 1995-ös odaérkezésem előtt, és akiről sok jót hallottam. Kicsi a világ, itt kellett megismerkedjünk Kaliforniában.

Eszembe jutott egy történet az odaröppenésemről: Hosszú volt az út, már untam az egérmozit, gondoltam elékapom a táblagépemet, s peszterkedek rajta valamit. A bekapcsolás után a kutyának sem akart indulni. Na adtam neki ctrl alt dlt cipótalp, bekapcsológomb és hangerőgombot egyben. Meg is jelent egy sejtésem szerint koreai menü.

Szép volt, de lépni kellett. Léptem is, úgy bolyongtam a beállítások közt, mintha én lennék a szöuli informatikai egyetem docense. Szép színes volt, néha pittyegett is. Egyszercsak érzem, hogy néznek. Jobbra pillantottam és az amúgy az utazás kezdete óta végig hancúrozó két holland tini lány épp megkövülten nézett, mintha egy lidércet láttak volna. Szegények csodálkoztak, azt hitték valami nagy guru vagyok aki koreaiul is tud. Mintegy végszóra, elindult a táblagép, bejött a kezdőlap, persze angolul, mire kissé csalódottan folytatták a hancúrpartit.

Ott maradtunk, hogy csendesen esteledett és Zsolt gazda öt szép gyermekéből kettőt kadétiskolába kellett vigyen. De nem hagyott magamra, rábízott Péter tanítóbácsira és rockénekesre, hogy sétáltasson meg az esti fényekben fürdő nagyvárosban. Be is szekereztünk egy nagy széles versenypályán, de elől valaki feszt a féket nyomhatta, mert mi a közepetájt alig haladtunk, a sor végiről (ami vagy tízmérföldre lehetett) nem is beszélve. Valami ilyesmi lehetett:

Na még sipákol valaki a zsúfolt E60-asról, vagy a túlterhelt 4-es útról? Ráadásul meleg is volt. Viszont a kényelmetlen körülményeket ellensúlyozta a kedélyes beszélgetés és a csendben ringatózó országúti cirkáló dohogása. Elintézvén valami kis papírügyet, a belváros fele tértünk haza. Sok felhőkarcoló nincs, mert félnek a földrengéstől. Egy pár azért akadt:

A nagy melegben megszomjaztam, és megkérdeztem Pétertől, hogy a pár napja a facebook oldalán látott magyar vendéglátóipari egység nem esik-e véletlenül útba. Mondta, hogy nem, de mire elszontyolodtam volna, folytatta: de nincs olyan messze, hogy ne kerüljünk arra egy sörital erejéig. Be is gurultunk az Újpest nevű sportkocsmába.

A pultoslány, Noémi magyar volt, és nagyon kedves, egész ottlétem alatt egyetlen egy morcos kiszolgálóval találkoztam, más mindenki mosolygott, csacsogott és igyekezett mindenben a vendégek kedvébe járni. A számlán a "Magyarok" szerepelt azonosítóként és igen korán, 20:44-kor távoztunk, erre bizonyítékom is van, ha valaki nem hinné.

Másnap Hollywoodba mentünk Zsolttal. Megnéztük a Csillagok Sétányát, és én mindjárt beálltam arra a lépcsőre, amin a filmcsillagok mennek föl az Oscar díjátadóra. Ha valaki nem hinné, itt a kép:

Közel van ide a Rossevelt-hotel, ott halt meg szegény Marilyn Monroe. Szép szálloda, bentről még impozánsabb, mint kívülről. Az utcán ott mászkál a filmipar összes hőse, egy dollárért fotózkodhatsz Csubakkával és Michael Jacksonnal is akár. Persze külön-külön.

Ebédre Beverly Hillsbe mentünk, itt dolgozik Zsolt felesége, Rózsa. Városnézés közben elsétáltunk a Beverly Wilshire luxushotelhez, itt játszódik a "Pretty women" c. film egy része. Én is odaálltam, de Róbert Júlia nem jelentkezett, Gere Ricsi meg sosem volt az esetem.

Az innen induló Rodeo Drive az egyik legdrágább bevásárlóutca a világon. Az árakat fel sem tüntetik, aki oda bemegy szemrebbenés nélkül leperkál 3000 dollárt egy kockás ingért. Egy titkos kapun bementünk a Rózsa irodájába, ő a polgármesteri hivatal gazdasági osztályán dolgozik és külön irodája van, tehát nem titkárnő, ha értitek mire gondolok.

Az ott mind diploma és oklevél a falon, és ez csak egy része, tehát nem a keresztapja intézte el a pártnál, hogy felvegyék. A hivatal mellett van a híres rendőrség, ki ne látta volna a Beverly Hills-i zsarukat, ha máshol nem, filmen? Mörfi Ede nem volt épp szolgálatban, így én álltam ki strázsára.

 Szép és ritka helyekre akart vinni Zsolt a délután folyamán. Egy különleges házikóhoz el is érkeztünk, íme:

Hogy mi ez máig sem tudom, mert épp itt értesítették Zsoltot, hogy Édua nevezetű kislánya elesett és törésgyanús. Úgy mentünk vissza Tarzanába, hogy Niki Lauda sem ért volna utol egy Ferrarival sem, szóval a Beverly dombok nagyon szépek, pazar villákkal, luxuskocsikkal, úszómedencékkel és helikopterleszállókkal, de ebből én csak a villanypóznákat láttam, mint egy léces kerítést. Hamarabb hazaértünk, mint maga a beteg, Mivel apuci a sürgősségre ment, ismét Péter tanítóbácsira maradtam, hogy mutassa be meg nekem Santa Monicát és a híres mólót. Most nem volt akkora dugó, mintha kétszer akkora lett volna, még naplemente előtt odaértünk. Leparkoltuk a kocsit és gyalog indultunk a 66-os út végét jelző tábláig. A Chicagóból induló "országutak anyja" itt ér véget. A part mentén házak, sőt toronyházak is voltak. Elképzeltem mi lenne itt egy földrengés utáni cunamikor.

Szerintem itt ne vegyetek lakást. Kisétáltunk a mólóra, van ott minden, vidámpark,  grafikus, zenész, erőművész, kintornás, és a majmocskája. Kifelé jövet egy zenekar muzsikáját hallgattuk meg. Jól nyomták a germán jugendek, volt élet és odaadás a zenéjükben.

Olyan jól zenéltek, hogy a part homokját muszáj volt leöblinteni egy söritallal. A móló végén, átellenben a Forrest Gump B.B.-jének ráksütődéjével volt egy csehó, beültünk oda. Na itt volt a már említett egyetlen morcos pincérnő. Profi volt, mint báros, de egy mosoly nem volt az arcán.

Ő az, de a búvalbélelt képe nem fért be a keretbe, inkább ezt a szép mosolygós sört exponálom. Finom volt. Mivel napok óta fájt a torkom, lassan ittam, hogy ölje meg a rosszakat a garatomban. Nem jött össze, biztos növelni kellett volna a dózist. Hirtelen esteledni kezdett és mint jófiúk, hazafelé vettök az irányt. Hátunk mögött már fényárba öltözött az óriáskerék. A jó cukor is aludni készült, a Szent-András törésvonal sem repedt tovább.

Otthon épp imaest volt a parókián, csatlakoztam én is. Édua nagyon szenvedett, csak egy rögzítést tettek a karjára, másnap vissza kellett vinni. Oda már én is mentem. De ez legyen egy másnapi mese. Innen is köszönöm Peti bácsinak a kalauzolást. A révkalauzolást külön.

Az első hidegzuhany már az érkezési oldalon ért, amikoris közölték, hogy a kufferem különgéppel érkezik, a fene a jó dolgát, hát mi ő, az elnök? Ezen váltig csodákozott Zsolt gazda is, az én házigazdám, aki egy csodálatos fehér japán paripával várt a repülőtéren, ami ugye becsapós, mert az nem is repül sehova, csak a gépek róla. Sebtében pályázott az autónk egy kies városrészbe, ami a Tarzana nevet kapta, ugyanis ott volt valamikor Edgar Rice Burroughs (Edgár a Rizsburrogó) birtoka, aki többek között íróként a Tarzan nevű hőst is megalkotta. Spanyol misszionáriusok alapították a helyet, a San Fernardo-völgyi misszió keretében 1797-ben. Később felszípta őket egy Mexikó nevű ország, de 1848-ban nemcsak a Kárpát-medencében csatáztak, hanem arrafelé is, és a vidéket egy Egyesült Államok nevű országhoz csatolták a Treaty of Guadalupe Hidalgo nevű békeszerződés alapján, amit valószínűleg a gadalupényi mineriáda keretében szénporos hídlakók traktáltak le Mexikó és az Államok torkán.

Persze ez a Tarzana csak csel volt, mert tulajdonképpen Rezedába igyekeztünk, ami szintén a San Fernardo völgyében fekszik és ki nem találnátok, de az illatos rezedáról kapta a nevét, amely sok kertben megtermett az 1915-ös megalakulása óta. Na itt fekszik az Erwin utcában a San Fernando-völgyi Református Egyház temploma. Ide igyekeztünk, a szálláshelyünkre. Csak bámuldoztam a nagy melegben 30 fokot mutatott az autó hőmérője. Gyorsan egy kiadós vízivás után megnéztük a birtokot (citrom és narancsfa, érett gyümölcsökkel) a templomot és az épületkomplexumot.Minden nagyon szép, minden nagyon jó volt, mindennel meg voltam elégedve. Kis ebéd után városnézésre indultunk. Nem kispályás játékosok játszóterei vannak errefelé, hanem pl. a nagy Jackson családé, Selena Gomezé, vagy éppen Justin Timberlakeé. Már esteledett. de felhajtottunk egy kis dombra, ahonnan valami ilyesmit láthattunk:

Tetszett erősen, de sejtettem, hogy nem ez lesz a legszebb látvány, amit az a nagyváros tartogat. Hazamentünk és mivel már lassan huszonnégy órája talpon voltam nyugovóra tértem. Otthon ugyebár már reggel volt, mire elaludtam, meg is ijesztettek, hogy pár óra alvás után úgyis felébredek, mert a biológiai órám szerint nappal van és éhes leszek. Egyszer ébredtem fel, és mivel láttam, hogy sötét van, szépen a másik oldalamra fordultam és aludtam reggelig! Ennyit az átállás nehézségeiről, ment ez nekem mint a románoknak 44-ben. Reggelire semmi amerikai nem volt, nem is hiányzott a jó füstölt háziszalonna, kolbász és sajt bőven megtette frustuknak. Szerencse, hogy Zsolt ruhái jó voltak rám, kaptam egy szép pólót, rövidnadrágot és máris indultunk a hajnali délelőtti óceán felé. Pazar birtokok, szőlőskertek, pálmafák, szikrázó napsütés és 32 fok. Kimentünk egy kilátóra, onnan néztük a zúgó habokat, a porban kúszó gyíkokat, és a lent sütkérező fókákat.

Zsolt elmondta. hogy nagy divat az óceán partján kimondani a boldogító igent és egy alkalommal a fúvóshangszer hangjára megjelent egy másik fúvós is, csak más hangszeren, a másik irányból- egy óriási bálna tette tiszteletét az ífjú párnak. Aznap nem volt bálna, csak én a barom, aki oly sok éve nem fürdött hullámzó vízben, hogy elfelejtette letenni a szemüvegét. Az óceán nem is teketóriázott, hatalmas hullámmal borított el, és benyelte a szemüvegemet. Vagy fél órát még kísérleteztünk észak-koreai aknakereső módszerrel lábbal kitapintani a kedvenc pápaszememet, de rájöttünk, a víz nagy, a szemüveg kicsi, és valószínűleg egyre kissebb. Még delfinek is megjelentek, de ők sem találták meg. Na nesze neked, te rövidlátó, aki szemüveg nélkül csak színes foltokat látsz, menj és gyönyörködj az óceán partján sorakozó csodákban. Nem ment. A délután szemorvos és optikuskereséssel telt el. Szemorvos még akadt, de olyan látszerész aki azonnal legyártaná a nem cilinderes, nem bifokális, sima mínuszos lencsét csak egy akadt az egész környéken. Ott kérem nincs kapkodás, ha valamit megrendelsz, arra várnod kell akár két hétig is. Használt a sok orvosi film, amit eddig láttam, értettem, hogy mit kérdeztek, csak ők nem értették, amikor én a fényérzékeny lencsét heliomatic-nak mondtam, szerintük az transition. Eléggé transzban voltam, rájuk hagytam, elvégre ők vannak otthon Mexikóban Kaliforniában, én csak egy félresikerült Ézsau vagyok, aki szinte az összes dollárját odaadná  két csiszolt lencséért. Estefelé meglett a szép új okuláré, örültem is neki, s mivel amúgy is aktuális lett volna egy szemvizsgálat, meg egy új szemüveg, nem is bosszankodtam a kis malőr miatt. Ja, nehogy elfelejtsem aznap találkoztam Ézsiás Péterrel, a Historica énekesével, aki épp ösztöndíjas a San Fernando-i magyar iskolában, pedagógusként.

Este elmentünk kocsikázni egyet vele, de az már legyen egy következő történet. Addig is hallgassatok egy szép dalt tőle, aktuális lassan:

Párizsból Bécsig eseménytelen volt az utam, a legnagyobb izgalmat az okozta, hogy melyik fél fogamra lesz elég az a minatűr szendvics, amit felszolgáltak. Szép napsütés, leszállás, kiszállás, (a hajam még mindig jól állt, hála a Drei Wetter Taftnak).

A csomagom egyből megvolt, örültem is, mert nem sok időm volt arra, hogy elérjem a vonatomat, amire még 4 hete okosan megvásároltam a jegyet. Lerohantam a peronra, és örömmel konstatáltam, hogy negyed óra múlva érkezik egy Klagenfurtba tartó vonat, ami megáll a Főpályaudvaron, ahova épp igyekeztem. Örömöm nem sokáig tartott, öt perc elteltével kiírták, hogy a vonat tíz percet késni fog. Közben elment egy másik vonat, ami egy másik bécsi állomásra tartott, persze az pontosan, Eltelt a tíz perc, kellene érkezzen a vonat, mire kiírják: "ausgelfallen,  cancelled" azaz,  elromlott, kiesett, törölve. Apa, kezdődik, gondoltam magamban és elképzeltem a klagenfurti gyorsot, amint elromolva, fék nélkül kiesik a pályáról, a síntérről, és egy kukamellényes bakter még a nyomait is eltörli, hogy a japán, a szír és magyar turisták ne is próbálják keresni Ausztria kies tájain.

Sebaj, negyed óra múlva volt még egy, szép, már ismert Railjet, ami a reptérről indult és Linzbe tartott. És tudta! Ott volt már öt perccel az indulási idő előtt, felfért rá a japán turista, a szír család és az egyre éhesebb magyar turista is. Beérkeztünk a főpályaudvarra, alig 19 vágánnyal arrébb jelezték a budapesti railjet érkezését, szépen odavonszoltam 23 kilós kufferem és tízkilós hátizsákomat. Közben persze egy kiflit sem lehetett venni az aluljáróban, nemhogy egy bécsi szeletes császárzsömlét. Felmászom a peronra, elméletileg van húsz perc az indulásig, nincs kedvem vonszolni a pakkokat élelemkeresésre, felhívom édesanyámat és a feleségemet. Mire felnézek majd szívenüt a látvány: előreláthatólag 26 perc késés! Hogy az a donnerwetter ausgefallt Taufel meg a kaporszakállú sav és hőálló Uri Geller hogy egyenesítené ki az összes sínpárját az ÖBB-nek! És akkor még az EKG-jukról nem is beszéltem! Tehát nyugodtan falatozhattam volna a reptéren, besétálhattam volna szinte a Naschmarktig egy jó bécsi ebédre, de nem, én rohanok, hogy kisiklott és felrobbant vonatok közt érjem el a min. 26 percet késő vonatomat. Mi történt, feltámadt Matuska Szilveszter?  A kalifornai száraz meleg után nem volt épp kellemes a nyirkos hidegben várakozni. Kellett ez nekem? Mondták, hogy maradjak. Na 30 perc előrelátott és egyáltalán nem várt késés után befut a pesti vonatom. Szerencsére Münchenből jött, nagyon ideges lettem volna, ha egy másik bécsi állomástól idáig szedett volna össze ennyi késést. Becuccoltam és irány a büfékocsi. Hát persze, hogy itt is magyarok voltak a pincérlányok. Rég örültem ennyire két egy pár virslinek.

Én kis naiv megint reménykedtem abban, hogy na most akkor rákapcsol és szedi a vaskerekeit a bivalyerős Siemens mozdony. Á nem. Teljesen új menetrendet szerkesztett magának, a kijelzőn több volt az áthúzott szám, mint egy bingóasztalon.

 Na nem úgy mint a fentin, hogy csak egy percet késett, hanem már több mint harmincat. Kelenföldön már nem is mentem cirkuszkodni, hanem megvártam ez első személyvonatot, ami átvitt Kispestre. A vonaton volt net és örömmel láttam, hogy a már elment vonatom után egy órával később indul a következő Debrecen felé. Türelmesen megvártam azt, furcsamód a kalauz sem csodálkozott, hogy nem oda szól a helyjegyem, és nem akadékoskodott. Ez a huncut vonat már nem késett. Egy orosz szerelmespár utazott mellettem, Debrecenig gyakoroltam az orosz tudásomat. Szép pár, szép nyelvek, szép nyelv.  A peronon ott várt hű feleségem, és átadta a kulcsot, vezessek hazáig. Úgy éreztem magam a nagy Lincolnok, Hondák és Dodgeok után, mintha Gulliver megérkezett volna a törpék országába és be kellett volna üljön egy matchboxba.

Így kell elképzelni a különbséget.

Kéziváltó, mi az? Három hét alatt hamar elszokik az ember, de a harmadik lámpánál már újra otthonosan ültem a kis volán mögött és kuplungoltam, kapcsolgattam szorgosan. A határon megkérdezte a rendőrnő, hogy fogyasztottam-e az elmúlt 24 órában alkoholt? Rávágtam, hogy nem, pedig kedd este volt, én meg itteni idő szerint kedd hajnali egykor ültem fel Los Angelesben, és ott a vacsora után ittam vörösbort, kétszer is. Persze azóta sok idő telt el, biztos nem mutatott volna ki a szonda semmit. Sikeresen hazaértünk, és aznap sem kellett altatódal, húztam a csendest reggelig, és másnap kezdődhetett a sugárhajtómű-láb (jet-lag) betegségem kiheverése. Soha rosszabbat! Ha jók vagytok, leírom majd azt is, hogy mi történt az oda- meg visszaút között. 

Na s hogy az egyik szavamat a másikba ne öltsem, ott kell folytassam, hogy  Bécsig is kalandos utam volt, ugyanis én tudatos és előre megfontolt vásárlóként már napokkal előre megvásároltam a vonatjegyemet. Debrecen-Budapest-Bécs útvonalon alig kétszer kellett átszállnom, egyszer Kispesten, egyszer Kelenföldön. Némber 1. feleségem kivitt az állomásra, de a Nyírség Intercity hat percet késett. Ez kissé nyugtalanított, de tudtam, hogy a pályát nemrég újították föl és már Szolnokon sem cizellálják a félkész hidat, mert elkészült - tehát simán be tud hozni 2,5 óra alatt 6 percet. Egy frászt kedves barátaim, ugyanis feltornászta a lemaradást 20 percre. Nekem meg 16 perces átszállási időm volt Kispesten, kérdém is kalauzt Cegléd magasságában, azaz 90 méteren a tengerszint fölött, (plusz 1,7m a szájmagasságom) hogy mi lesz ha nem érem el a csatlakozó vasúti kocsik szerelvényét, azt a bizonyos regionális személyt (ami tárgy valójában) ami átvinne Kelenföldre, hogy ott csipelkedjek fel a nemzetközire ??? Megnyugtatott, hogy biztos, hogy nem érjük el, viszont semmi gáz (villanyvasút!) átírják a helyjegyülésem sorozati számát egy másik nyugati irányba tartó sebesvonatra.

Ezen nem  is bucsálódtam többet, hanem nagy örömmel cipeltem föl a KöKi terminál vasúti menetjegyirodájába a másnapra elvesző kofferemet. De ekkor még nem tudtam, hogy el fog veszni, szóval abszolút nyugodt voltam. Mondám sorszámhúzás után a készpénz- és ruhatáros nőnek: ímhol ment el a vonatom, és kérek egy új helyjegyet a meglévő és érvényes menetjegyemhez. Szigorúan világosított föl: újat nem tud adni, csak pénzért, és menetjegyem is csak a már Kelenföldön járó vonatomra érvényes. Én is szigorúra váltottam: Tán én vagyok a hibás, hogy késett ez a koszos IC? Mondja nem, és adott egy papírt, hogy majd holnaptól letehetek kárigénylést bármely MÁV irodában. Kérdém magamban, hogy Bécsben vagy Los Angelesben vajha létezik-e MÁV iroda, mire meg is jött tőlem a direkt válasz: biztos nincs. Summa summárum új jegyet kellett kipengessek, ami mivel last minute volt ezért a kedvezményesen előre vett jegyem triplájába került. Kissé felment bennem a pumpa, de Bécsig lehiggadtam, volt időm, hisz a drágán vett Railjetemre, az ÖBB, azaz az osztrák szövetségi (nyomozó)vasút büszkeségére 20 percet várnom kellett (mert késett a disznó!) a huzatos kelenföldi peronon, holott csak ahajtról indult a Keletiből.

Másnap korán keltem, S7-el mentem ki a reptérre, na nem Audival, hanem a 7-es helyiérdekű kisvasútforgalmi személykocsival. Ittam egy jó kávét és rájöttem, hogy igen sok magyar dolgozik az utasellátásban. Jött a bizt. ellenőrzés. A kabátom egyből piros tálcára került, és a kedves, de határozott őr megkérdezte, hogy csakugyan van nálam egy fúróhegy? Angolul beszélt, és a drilling shaft kifejezést használta. Tessék beírni gugliba és képre keresni. Segítek, ezt dobja ki elsőnek:

Na mondom magamban Lacikám, mit mondj ennek, hogy persze itt a kabátom belső zsebében kártyázik egy komplett portábil rendszerű, teleszkópikus, kötött forgásirányú összecsukható Hayward Baker fúrótorony, amerikai bevetésre készen. Nem kellett mondjak semmit, kiemelte gyorsan a buksztárcámat és az aprópénzek közül előhalászott egy 1,5 milliméteres kb. 3 centi hosszú fúróhegyet. Már rég ki kellett volna vegyem onnan, tudom, Endrének vettem aki a sajátját eltörte egy strandi csapbetét cseréjekor. Ja, mondom igen, ezt valóban ottfelejtettem. Szomorúan és együttérzően világosított föl, hogy nem vihetem föl a fedélzetre, (pedig micsoda pusztítást végezhettem volna vele, befogom egy műanyag kézifurdancsba és eltérítem a repülőt)  esetleg postázzam haza, de az drága, inkább dobjuk el. Szerintem a manusnak fúróhegygyűjteménye volt és épp a 1.5 milliméteres készletet akarta bővíteni.

Az odaútat már tegnap leírtam, jöjjön a visszaút. Airbus A 380-assal jöttem, útitársban nem volt hiány, üres hely alig maradt, A vacsora valami borzalmas volt, adtak étlapot, de heába, mert csak egyféléből lehetett "választani", Valami ragacsos rizs volt, szósszal és különféle hüvelyesek egyvelege,

A franszia régikisasszonyok (rég volt, amikor utoljára jöttek) igen ritkán bukkantak elő, viszont akkor sem hoztak semmit, lehetett nyugodtan aludni, Hamar reggel lett, mert szembementünk a Nappal, hozták is a frustukot. A vanillás palacsinta még elment, de a natúr joghurt ihatatlan volt, pedig nem vagyok sem finnyás sem válogatós. Leszállás után leparkolt ügyesen a pilóta időben, és egy óra átszállási időm volt. 20 perc eltelt azzal, hogy nekitámasztották a háromdimenziós, csuklós, emeletes kapukat, amiket kifejezetten ennek a legnagyobb gépimadárnak fejlesztettek ki. Jött a vágtázás. Én kis naiv reméltem hogy leguríthatok egy jó kis cafe au lait-t is. Franszokat. Először is úttörővasúttal kellett átmenni a K terminálra. Akkor még nem tudtam, hogy nomen est omen. Jött egy újabb biztonsági ellenőrzés. Naná, hogy szétkapták a kis hátizsákomat. Még ajzószerek után is kutattak. Eltelt ismét 15 perc. Rohanok tovább, útlevélellenőrzés. A K mint durva anyjuk csarnokban 300 emberre volt kettő darab faranszia határőr. Itt az automata önszkennelős módszert még nem ismerik. Auszteríté. Bizonnyal. Volt aki kijabált: Möszjö, 2 perc van a gépemig. Egy kis kukamellényes előember a Sokol rádiójába sűrűn fransziázva nyugtatta a tömeget: csak egy moszkólépcsőn kelsz főmenni és már ott is vagyunk a K kapukban. Ez mindigaz volt de a kapuk száma 40 volt és én a 19-ig kellett elrohanjak. Semmi időm nem volt már a becsekkolási idő is eltelt, így elszáguldottam fájó szívvel friss illatos briósok, tejeskávét szürcsölő melósok és mosolygós bagósok mellett (akik egy plexi füstelszívót erősítettek a fejükre). A 19 kapuban már csak két aggódó földikisérő faranszia fehércseléd volt, az egyik már szerintem gyakorolta a mikrofonba mondandó: last calling for passanger Laszlo Arus varázsigét. Szinte meg sem nézték a jegyemet, ez jó csel legközelebb felhasználom a megmaradt Budapest-Bécs gyorsvonati jegyemet, velem nem tol ki a Únió. Na mára ennyit, majd folytatom.

Drága barátaim! Kevin Mtfkr Nyasgem művész úr hatalmasat alkotott. Volt így ezzel már más is, de valahogy az ehhez hasonló alkotásokat elnyelték valamiképpen az Internet bugyrai és nem lett belőlük maradandó dolog.

Van a klasszikus kérdés az eladó felé: kártyával lehet fizetni? Ha a válasz igen, akkor a következő kérdés: tök alsó jó lesz? Valami ilyesmibe keveredtek szép országunk igen értelmes egyedei, akik minekutána kézbe vették az egészségügyi kártyájukat, benyomták egy pénzkiadó automatába, mert a mérete pont passzolt, s a mágnescsík hiányán kívül igen hasonlít a chipes bankkártyára. Voltak akik üzletekben és vendéglőkben akartak ezzel fizetni.

Ó szent együgyűség! Mi lehet azokban a fejekben, akik beveszik azt a mesét, hogy EU szubvenció van a kártyán, amit az állam elhasznál, ha nem veszik ki idejében... Kell is a tehénnek bársonynadrág! Amikor a szomjas delikvens megissza az amúgy gyanúsan tisztátlan és büdös pálinkát, mert csak öt lejbe kerül, aztán megvakul mert faszeszt ivott! Amikor nem tudja, hogy melyik bolygón élünk, vagy hogy az országunk melyik kontinensen van! Amikor összefolyik a húsvét karácsonnyal, amikor nem tud egy zeneszerzőt, vagy költőt fejből mondani, amikor az égtájakkal sincs tisztában és a legegyszerűbb logikai kérdésre sem tud választ adni! 

És mégis hány ilyen sötét alaknak van hajtási engedélye, luxusautója,, palotája s lesz az ilyenből fővárosi polgármester, miközben a Google-t goágölnek ejti! Még jó, hogy ezek az előemberek nem kezdték a hajtási engedélyüket, vagy a METRO vagy Selgros kártyájukat is a bankomatokba tömködni! A pontgyűjtő kártyákon mágnescsík is van, miért nem próbálkoztak azzal is? Vagy a lakcímkártyával? Vagy a tök alsóval?

Képzeljünk el egy világot, ahol a barátok gyakran találkoznak egymással, és nincsen kifogáskeresés, mindig van idő együtt beszélgetni, enni-inni, énekelni, táncolni, pihenni. Ahol nincs hazugság és megvezetés, de van őszinte vélemény, építő kritika és erre vevő hallgatóság. Ahol nincs civódás és átkozódás, nincs erőszak és lopás és gyilkosság. Ahol van egyetértés, testvéri közösség, odafigyelés, egymással törődés. Ahol nincs hárítás, de van felelősségvállalás.

Olvasom a szalagcímet egy hírportálon, s gyorsan átfutva megtudom, hogy ezt úgy lehet megvalósítani, hogy az egyik apából primordiális csírasejteket vesznek ki, majd egy gén (SOX17) módosításával e sejteket arra késztetik, hogy petesejtekké alakuljanak.  A második apának ezután már csak spermamintát kell adnia a petesejt megtermékenyítéséhez. Természetesen a magzat kihordásához a továbbiakban sem nélkülözhető egy béranya. Hoppá! Lehet gyerek, csak mégis kell egy nőnemű egyed, hogy a piszkos munkát elvégezze. Semmi új a nap alatt! 

Létezik ez a nagyon okos néni, aki kenyeret akar sütni, akár héj nélkül is, mert a belét jobban szeretik a gyermekei, de előbb hagyományosan szeretné  -  héjával. Fájdalmára a receptek nem szóltak arról, hogyan készül a héja. Ez valóban jogos kérdés, még egy profi szakács sem tudhatja egyből, hogy főzik meg azt a madarat. Azt viszont tudjuk, hogy a legsárgább madár a citromhéja.

Hallgatom a rádióban, hogy a fejlődési rendellenességek és genetikai betegségek kiszűrése magzatvíz mintavétellel történik. Persze nem esnek neki az éhes orvosok csak úgy a kis magzatokat kóstolni, előbb megnézik a nyaki redőnyt, a fetaproteint és elvégzik a kombinált fogó tesztet. Az ókorban még nem voltak képesek erre, de posztmodern korunkban ezekkel a módszerekkel simán kiszűrik az up és down-kórosakat az Edwards-légibázis szindrómásokat és a pszicho - Patau tünetegyüttesben szenvedőket. A nyaki redőny ha nem húzható mindkét irányban, az kormosszóma hiányra utal, a fetaprotein hiánya pedig  sajtemésztési rendellenességekre, angol-görög kórra és króm-nikkelszóma többletre mutat. Ekkor jön a kombinált fogó teszt, az orvos alsó és felső madárfogással a képen látható módon próbálja két vállra fektetni a betegségeket. 

Tele vannak a híradók a korrupciós ügyek felgöngyölítési kísérleteivel. Van egy Ilona, tündérszép, az ő Bikájával egyszer Párisban elpalltak párezer eurócskát kisbevásárlás címszó alatt. Akkor egy Luisz Puttonyért valami négyésfél eurót adtak. Bocsánat. Négyésfél ezer eurót.  Persze volt miből, mert az ekszférje egy igen gazdag üzletember volt (jelenleg vizsgálati fogságban ül, és csak azért nem írtam, hogy kotol, mert Kakas őkelme), tőle is cseppent, meg egyes sajtóhírek szerint táskaszám kapta ő maga is a kenőpénzt. 

Szombaton este amikor kijöttem a bűnbánatiról négy nem fogadott hívásom volt. Az emberek előszeretettel keresnek telefonon, míg a templomban vagyok. Volt egy magyarországi szám is, visszahívtam, nem vette fel. Öt perc múlva ő hívott: "Halló, Tóth Péter vagyok és szeretnék érdeklődni, hogy van-e szabad szoba a strandon?" Tóth Pétert barátomnak tartom és azonnal lelkesen válaszoltam: "Szia, Péter, persze hogy van, ugyanis most zajlik Mihályfalván egy fesztivál és sok vendéget elszívott tőlünk. " "Na jó akkor másfél óra múlva ott vagyunk, szia"

Én már el is képzeltem, hogy a nemrég balesetet szenvedett, Amerikában szolgáló pap barátom átjön egy közös barátunkkal, Zsolttal egy kicsit "rekuperálódni". Biciklire pattantam és kihajtottam a fürdőre. Bejelentettem az alkalmazottaknak is, hogy érkezik Tóth Péter barátom, és lehet vele Zsolt is. Együtt vártuk. Nem jöttek.

Kb. két óra múltán lassított egy magyar rendszámú BMW. A hátsó ülésen felsejlett egy szőke nő, gondoltam a Péter felesége. Felpattantam, intettem, a sofőr is intett. Kinyitottam a kaput, hogy hajtsanak be. Kiszáll a szőke nő, nem a feleség, Kiszáll még egy szőke nő, ő sem a Péter felesége. Jobb egyről kiszáll egy vadidegen alak. Köszön. Zavart kedvességgel kezet fogok. Ki a sofőr? Egy ritkán itt megforduló utazóügynök. Kezet fogok vele is, és kicsit szégyenkezve leültem. A frissen jött vendégek megnéztek egy vendégszobát és végül lakókocsit béreltek. 

Eltelik még egy bő óra. Már kezdtem ideges lenni. Hol van Péter? Eltévedt, balesetezett? Vettem a telefont és felhívtam a számot, amiről hívott: "A hívott szám jelenleg nem kapcsolható"-mondta a robotnő. Mi a szösz? Tényleg baj van? Tárcsáztam Zsoltot: "Szia Zsolt, bocs a késői zavarásért, nem tudod mi van Tóth Péterrel?"

- Most beszéltem vele fél órája, jól van.

- De hol? 

- Amerikában.

- Na ne! Három órája felhívott, hogy szoba kell neki itt és indulnak errefele. 

- Hát ő biztos nem, mert otthon van a tengerentúlon.

- Akkor valaki szívat engem? Még a hangja is a Péteré volt. 

- Hát én nem tudom, hogy ki lehetett...

Még váltottunk pár kedves szót, áldott Pünkösdöt kívántunk és elköszöntünk.

Dühösen mondom a strandgondnoknak: Valaki szívat engem Zoli, Péter Amerikában van.

-Hja ez nem a mi hetünk tiszteletes úr... (a héten ért némi kár s baj bennünket)

- De ki az ördög hívott és most miért nem veszi fel?

-Nem tudom.

Tanácstalanul és kissé csalódottan pattantam biciklire és hazaindultam. A munka okosít, mert megvilágosodtam. Otthon felhívtam Zolit: A táposok töltöttek már ki bejelentkező űrlapot?

-Még nem.

-Kérem töltesse ki a vezetővel, nem véletlenül Péternek hívják?

Egy perc múlva röhögve mondja Zoli: Tóth Péternek hívják a vezetőt.

Péter csodálkozva mondta el Zolinak: Én csodálkoztam, hogy a tiszteletes úr egyből letegezett, de mit mondhattam volna neki mást én is, mint: szia? 

Nemrégiben Papa Ratzi elköszönt a trónusától és esszeültek a cinóberek, hogy megválasszák az utódját. A konklávéban és elekcióban nem túl jártas (mellesleg kaótikus) ismerősöm érdeklődéssel figyelte a hétfő esti híradót. Hallotta, hogy némi sötétbőrű főpapak is labdába rúghatnak és nem az Afrika-kupán. Be is dobtam neki, hogyha a ghánai bíboros nyér, akkor újrajátsszák a ghánai mennyegzőt és a vizet porrá változtatják. Na a transzszubsztanciáció tana is kínaiul volt neki, s nekifogott Erdő Péternek drukkolni, pedig őkelme nem is marosszéki kerek.

Szóval nézte a tévét izgatottan. Jött is a hír a Batukányból: A krisztusi kápolna kipuffogóján fekete füst szállott föl. Errefel felugrott és kétségbeesve rohant a férjéhez: Ó ne, Bélám, fekete pápánk lett, mert fekete füst szállt föl a kéményen!!!

Mondjuk a nagy környezetbarátok intézkedhetnének, hogy ezt felettébb szennyező szokást mellőzzék. Tudomisén lehetne fekete vagy fehér zászlót felhúzni, fekete vagy fehér galambot röptetni, esetleg fekete vagy fehér lapra újságot nyomtatni, fekete vagy fehér mikrofonba szóvivőt szólaltatni, fekete vagy fehér kórust, zenét megszólaltatni vagy valami ilyesmi. 

Ebéd után beszélgetés. Asszonypajtás mondja, hogy olaszországi körútra hívtak, de a gyerekek nélkül nem megy. Anya: - akkor elmegyek egyedül, ti itthon maradtok apával.

A kicsi erre felugrik és átöleli - ne, ne menj el. A nagy már alkudozik, jó menjetek hárman én addig hazamegyek Gyergyóba.

Anya Huncsinak: Ha majd nagy leszel, elviszel engem?

-Hova?

-Olaszországba,

-Hát lehet, hogy már akkor nem is fogsz élni. - mondja kedvesen az ártatlan gyermek.

Az őrület határán van-e sorompó és útiokmányellenőrzés, illetve mennyi a vámmentesen bevihető érték? Schengeni határ-e avagy szigorúbb vámosokra kell számítani? Kutatnak-e cigaretta és kábítószer után, és szondáztathat-e a csinos rendőrnő? Van-e zöldhatár és szögesdrót, kutyás-géppisztolyos-infratávcsöves katonával, kilátóval, őrbódéval? Vagy csak visszafelé, befele szabad a vásár? Van visszaút egyáltalán vagy egyirányú az egész és normalitásokkal van kikövezve??? Ha valaki tudja a válasz(oka)t szóljon nekünk is. 

                                                                                                        V. László

Nézem a Ferenczy Miklós és Darvas Kozma József elleni szájkaratézásokat, és olyan érzésem támadt, mintha egy terrortámadás részese lennék. Demagóg, unalomig szajkózott, féligazságokkal állig felfegyverzett ballib sajtósok üvöltik a képünkbe: "teljesítsétek a követeléseinket, különben...!!!" A képzeletbeli repülőgép utasai lemerednek és nem merik a támadókat lefegyverezni, mert félnek, hogy ők is a harc áldozatai lesznek. Pedig mit tudna tenni négy terrorista száz tússzal, ha azok egyszerre ugranának rájuk? Még a fegyverüket sem tudnák kibiztosítani és egykettőre ártalmatlanítani lehetne őket. A rémült utasok azonban mindig várnak valamire: túsztárgyalóra, kommandósra, mesterlövészre, miközben a túszejtők egyenként nyírják ki őket (s végül magukat is). Barátaim, mi lenne, ha egy emberként emelnénk fel a szavunkat a Közel-Keletről importált terroristák és ideológiájuk ellen, és nem hagynánk, hogy megzavarják utazásunkat és nyugalmunkat? Nyikkanni sem mernének, ha lenne köztünk összetartás. Merjünk beszélni róla, hogy igenis terroristaként próbálnak sakkba tartani bennünket és nekik semmi sem fontos, csakhogy "szorgos népük" győzedelmeskedjen propagandaharcuk révén. Megpróbáljuk?

Szeretett híveim! A freeblog lassan egy hónapja nyekezál, magyarul gyühőköl, tehát nem működik, ezért lassan áttérek ide. Gyorsan szerkesztettem valamit születésnapomra:

 Nem, ez nem malária, vagy torokgyík elleni oltás, és nem is a szamárköhögés ellen véd, hanem a magas villanyszámlától. Szóval amikor lekapcsolod a villanyt, és kialusznak a fények. Van, amikor Te kapcsolod ki, és akkor, amikor akarod. Van amikor a szolgáltató kapcsolja ki és akkor, amikor észrevették, hogy lopod az áramot, vagy nem fizettél érte egy jó ideje. (Most kifutottam a konyhába, megnézni, hogy leoltottam-e a kamrában a villanyt. Le. Szenilis hülye. Ha égne, akkor is, csak akkor még pazarló szenilis hülye is lennék.)

 Nagy fantázia kellett ennek a kitalálásához. Mondta a holland közlekedési miniszter az ábécét: ABC, ez már foglalt, CBA, ez is, KLM, na legyen ez. Az angolok hamarabb kezdték, mint ők, de az AB már foglalt volt (a baráti Albánia gépkocsijelzése), így BA lett belőle. Az angol távközlési miniszter kicsit dadogós volt, így jött létre a BBC, az osztrák közlekedési szintén, így lett AA a légitársaság. A VW márkanévhez is német bölcsészdiploma kellett, meg egy hatalmas fokú altruizmus, ami sajnos már a múlté, mert a folszkik már nem olcsó népautók, hanem drága státusszimbólumok.

A minap néztem a hírműsort, ami lassan felér egy akciódús katasztrófafilmmel, némi poronyó, thriller és horror beütésekkel. Van ott autósüldözés, bozóttűz, földrengés, pedofília, állatkínzás, erőszak és gyilkosság. Ha a tízparancsolatról kellene szemináriumot tartsak jó lenne némelyik adás elrettentő példának szemléltető eszközül.