Az első hidegzuhany már az érkezési oldalon ért, amikoris közölték, hogy a kufferem különgéppel érkezik, a fene a jó dolgát, hát mi ő, az elnök? Ezen váltig csodákozott Zsolt gazda is, az én házigazdám, aki egy csodálatos fehér japán paripával várt a repülőtéren, ami ugye becsapós, mert az nem is repül sehova, csak a gépek róla. Sebtében pályázott az autónk egy kies városrészbe, ami a Tarzana nevet kapta, ugyanis ott volt valamikor Edgar Rice Burroughs (Edgár a Rizsburrogó) birtoka, aki többek között íróként a Tarzan nevű hőst is megalkotta. Spanyol misszionáriusok alapították a helyet, a San Fernardo-völgyi misszió keretében 1797-ben. Később felszípta őket egy Mexikó nevű ország, de 1848-ban nemcsak a Kárpát-medencében csatáztak, hanem arrafelé is, és a vidéket egy Egyesült Államok nevű országhoz csatolták a Treaty of Guadalupe Hidalgo nevű békeszerződés alapján, amit valószínűleg a gadalupényi mineriáda keretében szénporos hídlakók traktáltak le Mexikó és az Államok torkán.
Persze ez a Tarzana csak csel volt, mert tulajdonképpen Rezedába igyekeztünk, ami szintén a San Fernardo völgyében fekszik és ki nem találnátok, de az illatos rezedáról kapta a nevét, amely sok kertben megtermett az 1915-ös megalakulása óta. Na itt fekszik az Erwin utcában a San Fernando-völgyi Református Egyház temploma. Ide igyekeztünk, a szálláshelyünkre. Csak bámuldoztam a nagy melegben 30 fokot mutatott az autó hőmérője. Gyorsan egy kiadós vízivás után megnéztük a birtokot (citrom és narancsfa, érett gyümölcsökkel) a templomot és az épületkomplexumot.
Minden nagyon szép, minden nagyon jó volt, mindennel meg voltam elégedve. Kis ebéd után városnézésre indultunk. Nem kispályás játékosok játszóterei vannak errefelé, hanem pl. a nagy Jackson családé, Selena Gomezé, vagy éppen Justin Timberlakeé. Már esteledett. de felhajtottunk egy kis dombra, ahonnan valami ilyesmit láthattunk:
Tetszett erősen, de sejtettem, hogy nem ez lesz a legszebb látvány, amit az a nagyváros tartogat. Hazamentünk és mivel már lassan huszonnégy órája talpon voltam nyugovóra tértem. Otthon ugyebár már reggel volt, mire elaludtam, meg is ijesztettek, hogy pár óra alvás után úgyis felébredek, mert a biológiai órám szerint nappal van és éhes leszek. Egyszer ébredtem fel, és mivel láttam, hogy sötét van, szépen a másik oldalamra fordultam és aludtam reggelig! Ennyit az átállás nehézségeiről, ment ez nekem mint a románoknak 44-ben. Reggelire semmi amerikai nem volt, nem is hiányzott a jó füstölt háziszalonna, kolbász és sajt bőven megtette frustuknak. Szerencse, hogy Zsolt ruhái jó voltak rám, kaptam egy szép pólót, rövidnadrágot és máris indultunk a hajnali délelőtti óceán felé. Pazar birtokok, szőlőskertek, pálmafák, szikrázó napsütés és 32 fok. Kimentünk egy kilátóra, onnan néztük a zúgó habokat, a porban kúszó gyíkokat, és a lent sütkérező fókákat. 
Zsolt elmondta. hogy nagy divat az óceán partján kimondani a boldogító igent és egy alkalommal a fúvóshangszer hangjára megjelent egy másik fúvós is, csak más hangszeren, a másik irányból- egy óriási bálna tette tiszteletét az ífjú párnak. Aznap nem volt bálna, csak én a barom, aki oly sok éve nem fürdött hullámzó vízben, hogy elfelejtette letenni a szemüvegét. Az óceán nem is teketóriázott, hatalmas hullámmal borított el, és benyelte a szemüvegemet. Vagy fél órát még kísérleteztünk észak-koreai aknakereső módszerrel lábbal kitapintani a kedvenc pápaszememet, de rájöttünk, a víz nagy, a szemüveg kicsi, és valószínűleg egyre kissebb. Még delfinek is megjelentek, de ők sem találták meg. Na nesze neked, te rövidlátó, aki szemüveg nélkül csak színes foltokat látsz, menj és gyönyörködj az óceán partján sorakozó csodákban. Nem ment. A délután szemorvos és optikuskereséssel telt el. Szemorvos még akadt, de olyan látszerész aki azonnal legyártaná a nem cilinderes, nem bifokális, sima mínuszos lencsét csak egy akadt az egész környéken. Ott kérem nincs kapkodás, ha valamit megrendelsz, arra várnod kell akár két hétig is. Használt a sok orvosi film, amit eddig láttam, értettem, hogy mit kérdeztek, csak ők nem értették, amikor én a fényérzékeny lencsét heliomatic-nak mondtam, szerintük az transition. Eléggé transzban voltam, rájuk hagytam, elvégre ők vannak otthon Mexikóban Kaliforniában, én csak egy félresikerült Ézsau vagyok, aki szinte az összes dollárját odaadná két csiszolt lencséért. Estefelé meglett a szép új okuláré, örültem is neki, s mivel amúgy is aktuális lett volna egy szemvizsgálat, meg egy új szemüveg, nem is bosszankodtam a kis malőr miatt. Ja, nehogy elfelejtsem aznap találkoztam Ézsiás Péterrel, a Historica énekesével, aki épp ösztöndíjas a San Fernando-i magyar iskolában, pedagógusként.
Este elmentünk kocsikázni egyet vele, de az már legyen egy következő történet. Addig is hallgassatok egy szép dalt tőle, aktuális lassan:
