Ott maradtunk, hogy csendesen esteledett és Zsolt gazda öt szép gyermekéből kettőt kadétiskolába kellett vigyen. De nem hagyott magamra, rábízott Péter tanítóbácsira és rockénekesre, hogy sétáltasson meg az esti fényekben fürdő nagyvárosban. Be is szekereztünk egy nagy széles versenypályán, de elől valaki feszt a féket nyomhatta, mert mi a közepetájt alig haladtunk, a sor végiről (ami vagy tízmérföldre lehetett) nem is beszélve. Valami ilyesmi lehetett:
Na még sipákol valaki a zsúfolt E60-asról, vagy a túlterhelt 4-es útról? Ráadásul meleg is volt. Viszont a kényelmetlen körülményeket ellensúlyozta a kedélyes beszélgetés és a csendben ringatózó országúti cirkáló dohogása. Elintézvén valami kis papírügyet, a belváros fele tértünk haza. Sok felhőkarcoló nincs, mert félnek a földrengéstől. Egy pár azért akadt:
A nagy melegben megszomjaztam, és megkérdeztem Pétertől, hogy a pár napja a facebook oldalán látott magyar vendéglátóipari egység nem esik-e véletlenül útba. Mondta, hogy nem, de mire elszontyolodtam volna, folytatta: de nincs olyan messze, hogy ne kerüljünk arra egy sörital erejéig. Be is gurultunk az Újpest nevű sportkocsmába.
A pultoslány, Noémi magyar volt, és nagyon kedves, egész ottlétem alatt egyetlen egy morcos kiszolgálóval találkoztam, más mindenki mosolygott, csacsogott és igyekezett mindenben a vendégek kedvébe járni. A számlán a "Magyarok" szerepelt azonosítóként és igen korán, 20:44-kor távoztunk, erre bizonyítékom is van, ha valaki nem hinné.
Másnap Hollywoodba mentünk Zsolttal. Megnéztük a Csillagok Sétányát, és én mindjárt beálltam arra a lépcsőre, amin a filmcsillagok mennek föl az Oscar díjátadóra. Ha valaki nem hinné, itt a kép:
Közel van ide a Rossevelt-hotel, ott halt meg szegény Marilyn Monroe. Szép szálloda, bentről még impozánsabb, mint kívülről. Az utcán ott mászkál a filmipar összes hőse, egy dollárért fotózkodhatsz Csubakkával és Michael Jacksonnal is akár. Persze külön-külön.
Ebédre Beverly Hillsbe mentünk, itt dolgozik Zsolt felesége, Rózsa. Városnézés közben elsétáltunk a Beverly Wilshire luxushotelhez, itt játszódik a "Pretty women" c. film egy része. Én is odaálltam, de Róbert Júlia nem jelentkezett, Gere Ricsi meg sosem volt az esetem.
Az innen induló Rodeo Drive az egyik legdrágább bevásárlóutca a világon. Az árakat fel sem tüntetik, aki oda bemegy szemrebbenés nélkül leperkál 3000 dollárt egy kockás ingért. Egy titkos kapun bementünk a Rózsa irodájába, ő a polgármesteri hivatal gazdasági osztályán dolgozik és külön irodája van, tehát nem titkárnő, ha értitek mire gondolok.
Az ott mind diploma és oklevél a falon, és ez csak egy része, tehát nem a keresztapja intézte el a pártnál, hogy felvegyék. A hivatal mellett van a híres rendőrség, ki ne látta volna a Beverly Hills-i zsarukat, ha máshol nem, filmen? Mörfi Ede nem volt épp szolgálatban, így én álltam ki strázsára.
Szép és ritka helyekre akart vinni Zsolt a délután folyamán. Egy különleges házikóhoz el is érkeztünk, íme:
Hogy mi ez máig sem tudom, mert épp itt értesítették Zsoltot, hogy Édua nevezetű kislánya elesett és törésgyanús. Úgy mentünk vissza Tarzanába, hogy Niki Lauda sem ért volna utol egy Ferrarival sem, szóval a Beverly dombok nagyon szépek, pazar villákkal, luxuskocsikkal, úszómedencékkel és helikopterleszállókkal, de ebből én csak a villanypóznákat láttam, mint egy léces kerítést. Hamarabb hazaértünk, mint maga a beteg, Mivel apuci a sürgősségre ment, ismét Péter tanítóbácsira maradtam, hogy mutassa be meg nekem Santa Monicát és a híres mólót. Most nem volt akkora dugó, mintha kétszer akkora lett volna, még naplemente előtt odaértünk. Leparkoltuk a kocsit és gyalog indultunk a 66-os út végét jelző tábláig. A Chicagóból induló "országutak anyja" itt ér véget. A part mentén házak, sőt toronyházak is voltak. Elképzeltem mi lenne itt egy földrengés utáni cunamikor.
Szerintem itt ne vegyetek lakást. Kisétáltunk a mólóra, van ott minden, vidámpark, grafikus, zenész, erőművész, kintornás, és a majmocskája. Kifelé jövet egy zenekar muzsikáját hallgattuk meg. Jól nyomták a germán jugendek, volt élet és odaadás a zenéjükben.
Olyan jól zenéltek, hogy a part homokját muszáj volt leöblinteni egy söritallal. A móló végén, átellenben a Forrest Gump B.B.-jének ráksütődéjével volt egy csehó, beültünk oda. Na itt volt a már említett egyetlen morcos pincérnő. Profi volt, mint báros, de egy mosoly nem volt az arcán.
Ő az, de a búvalbélelt képe nem fért be a keretbe, inkább ezt a szép mosolygós sört exponálom. Finom volt. Mivel napok óta fájt a torkom, lassan ittam, hogy ölje meg a rosszakat a garatomban. Nem jött össze, biztos növelni kellett volna a dózist. Hirtelen esteledni kezdett és mint jófiúk, hazafelé vettök az irányt. Hátunk mögött már fényárba öltözött az óriáskerék. A jó cukor is aludni készült, a Szent-András törésvonal sem repedt tovább.
Otthon épp imaest volt a parókián, csatlakoztam én is. Édua nagyon szenvedett, csak egy rögzítést tettek a karjára, másnap vissza kellett vinni. Oda már én is mentem. De ez legyen egy másnapi mese. Innen is köszönöm Peti bácsinak a kalauzolást. A révkalauzolást külön.
