Vidám hétköznap

Ott maradtunk, hogy mit ki nem találnak a műszerészek és fejlesztőmérnökök. Van már por-, víz- és ütésálló telefon is. Nagyszerű. Az asztalos meg a szénbányász is beviheti a munkahelyére, mert nem telik meg porral. Az ügyetlenebb ügyfelek boldogok lesznek, mert csak egyszerű öblintés kell egy WC-kagylói kalandjárat után és máris lehet tovább csicseregni. (Ejtettétek már bele? Én nem, de ismerek olyat, aki igen.) Ütés- és karcálló? Igen, ez nyerő! Annyiszor vertem már oda szegény Nokiáimat, hogy az már borzasztó. Képzeld el milyen nyerő, hogy kiesel a tizedikről, és saját ketyeréddel tárcsázhatod a 112-t. A siklóernyősök, sárkányrepülők és pilóták is díjazni fogják, főleg ha még a 10.000 méteres nagy puffanást is ki fogja bírni, nem csak a himihumi párszázat.

Némelyek szerint okostelefon csak buta embernek kell. Nem biztos, hogy teljes mértékben tudok azonosulni ezzel a megállapítással, de ami sok az sok. Ott verseng a sok androidos meg windokszos és szimbiános telefon, hogy melyik az okosabb. Az intelligens mosópornál okosabb mindahány, az biztos. Na de azért kérem. Tévét nézni telefonon? Még a hordozható dvd-lejátszó is az egérmozi kategóriába tartozott, most akkor a cseszléknek is lesz háromdés, ötpontegyes házimozijuk??? Kétlem, hogy akinek van párszáz vagy épp párezer leje ilyen vívmányokra, annak ne lenne bár egy 81 centis deszkatévére.

Ma reggel rápillantottam a Discovery-n egy robotos műsorra, azt taglalták, hogy mennyi energiába meg időbe, valamint okosságba tellett, hogy megalkossák a lépegető robotot, ami tud egyensúlyt tartani meg lépcsőn is menni. A pénzről nem beszéltek, de sejtem, hogy hét számjegyű az összeg és nem szomáliai schillingben. Jaj be jó, hogy van lépegető meg focizó robotunk!

Szombaton voltam egy kicsit a megyeszékhelyen, ami történetesen nem Csíkszereda, hanem Debrecen volt. Útközben találkozom szép csillogó-villogó távolsági autóbusszal, amit egy kedves sofőr vezetett. Fehér ingben, nyakkendőben, lájbiban. Na tessék - gondoltam magamban - szép! Hát ide jutottunk? Bezzeg a mi időnkben jó volt a pulóver, a zsörszénadrág, meg egy salopétakabát a vezetőülés háttámláján. Ha lerobbant a bűzös gépsárkány, akkor Cepellus bácsi vette a szerszámosládát és szépen megjavította a kereket, a motort, a kapcsolószekrényt, épp amivel baj volt és kész.

Kedves leghűségesebb olvasóim mindig csak morgolódnak, mint egy bolhás gumikutya. Merthogy miért nem írok? Hát mi vagyok én kéremszépen egy író? Egy irón? Egy iron man? Az ember jön-megy. Külsőföldre utazik. A határon meg sorozatosan így kérdezik: Csongor László? Már ezek a határőrök is azt gondolják, hogy a vezetéknevem az valami cím, vagy csak a foglalkozásomra utal?

Az ember elmegy a lerakatba. Klórmeszet vásárol. Kérdi a rakodómunkás: Minek ennyi nekem? Mondom: a strandra kell. Erre ő: Van strandom???

Persze van. Meg egy 21X7 méteres fürdőkádam. De mindig leeresztjük a 200 m3 vizet fürdés után, mert még a gyerekek sem fürdenek meg egymás vizében.

Van egy templomunk is, udvari pappal. Néha beeresztjük a köznépet is a szertartásra, de leginkább magunkban szeretünk imádkozni, amikor tiszta benn a levegő és nem köhög meg krákog meg mocorog senki sem.

Van egy üzemi konyhánk is. Simán meg lehet főzni százhúsz adag ételt, és szeretjük is, mert jobb íze van az ételnek, ha nagy mennyiségben főnek az alapanyagok, de nem adunk senkinek belőle. Egy hónapig eszünk egy adag levest, két hétig a másodikat. Nemrég fogyott el vízkereszti húsleves, a Julianna napi töltött káposztából még van egy hétrevaló, csak baj lesz a húshagyó keddi fánkkal, meg a mai torkos csütörtöki pecsenyével mert a nagyböjt idejére fog csak elfogyni. Sebaj, mi május elején még olajos káposztát és főtt krumplit fogunk enni.

Van egy büfénk is. Van csapolt sör, október óta fenn van egy hordó Csíki, de nem fogy, mert télen borozom, meg ki tud egyedül meginni száz liter sört? Egyszerre? Na azért...

Azt hallottam tömegközlekedéssel olcsóbb az utazás. Vásárolok is egy autóbuszt, de nem engedünk fel rá senkit, hogy ne piszkolódjon, meg ne kopjon. Egy kisautó is kevesebbet fogyaszt akár egy literrel is, ha nem öten utaznak benne, hanem csak a sofőr. Leteszem a sofőrvizsgát autóbuszra, egyedül fogok utazni, ha négy emberen lehet spórolni egy litert, akkor negyvenen negyven litert (mert a gázpedált sem fogom veszettül taposni), hurrá, még nekem fog fizetni a kutas, ha begördülök tankolni. Ikaruszt veszek, az szép is, meg magyar is, de nem a Molnál tankolok, hanem a Petromnál, fizessenek csak ők rá az én sikertörténetemre.

Jelentem, hogy beindítottam az Sz.M. FM-et (nem eszem, hanem Szentmiklós), nagyon jó a műsor, oknyomozó riportok, helyszíni közvetítések, a zenét D.J. Wasile keveri, de nem mondom meg a frekvenciát, mert csak a kiccsaládom részire tervezem a műsorrácsot.

Indítok magánóvodát és iskolát is, de hiába jelentkezne bárki is, csak Magor és Hunor járhatnak oda.  Tervezek egy raktáráruházat is megnyitni, csak még piackutatást folytatok, vajon megéri-e 4 embernek és egy kutyának meg egy macskának elkezdeni egy akkora beruházást. Erről jut eszembe a tegnap nagy bőszen előkapom a vásárlói igazolványomat a kasszánál, mire a pénztáros néni szigorú tekintettel azt mondja: vegyek elő egy másikat! Már vontam is fel a szemöldököm, hogy ez miért nem jó, mire észrevettem, hogy a Metro-s kártyát vettem elő a Selgros-os helyett.

S akkor most jöjjön az, amiről írni akartam.

Na ki tudja ezek milyen fák? Ügyes, aki azt mondta, hogy olajfa. Vallásórán hallotta valaki azt, hogy: Jézus az olajfák hegyén. El is képzelte. Ti el tudjátok képzelni? De miért ment oda? És mit keres Ő ott a fák tetején? Micsoda? Egy madár? - kérdezzük Besenyő Pista bácsival.

Én már 1990 tavaszán sikeres sofőrvizsgán voltam túl, egy rém rongyos sárga 1300-as Dácsián tanultam vezetni, és nem ijedek meg 30 centi hótól meg egy kis vihartól még vezetés közben sem. 1990 elején még ki lehetett venni azokat a Dácsiákat, amikért még a 80-as évek végén kemény 80.000 lejt fizetett valaki.

Több évet is kellett várni a kocsira, ezért a leendő tulaj előbb befizetett majd menetközben letette a sofőrvizsgát (arra is kellett várni sokat) és ha minden jól ment egyszerre lett kocsija és hajtásija. Eképpen cselekedett Doki barátunk is, a Gyergyóba szakadt alföldi hazánkfia, aki mérnökként kereste a kenyerét és még amatőr színészkedett is.

Azonban az a mocsok decemberi puccs 89-ben keresztbetett nekije, mert a sok Dácsiát hirtelen kezdték osztogatni, a hajtásija meg még sofőriskola előjegyzési szinten tötymörgött. Na itt jött a képbe egy fess 18 éves érettségi előtt álló fiatalember csekélységemben. Felkértek, hogy menjek el velük (Doki és neje) Brassó mellé, Szecselevárosba, ami magyarul Négyfalu, hogy hozzuk el a Dácsiát a lerakatból.

Fel is csipelkedtünk a reggeli vonatra, s már délelőtt ott nyeletlenkedtünk a brassai állomáson. Valami busz meg villanyos is járt arra, de mi siettünk és takszival mentünk ki a mintegy 15 kilométerre levő lerakathoz. Itt jött az első átvágás, mert a rossz cápa taxis valami 340 lejt kért a röpke fuvarért. Én akkor még nem voltam szájas, hogy lealkudjam a viteldíjat, Dokikánk pedig jámbor ember lévén nyelt egyet és fizetett.

A portánál elővette a papírokat majd egy mogorva ember kivitt egy nagy placcra, ahol kb. 840 krémszínű Dácsia porosodott. Válasszanak! És kezdetét vette a válogatás. Már akkor konyítottam valamit a kocsikhoz hála Balla Ernő bácsinak, Attilának és Punika Tódornak, s egykettőre kiszúrtam mindegyikben valami orbitális hibát. Ennek nem nyílik a motorházfedele, ennek meg a kuplungja nem nyit rendesen, amannak szelephangja van, az ötödiknek lógott az ülése, a kilencediknek hiányzott a csomagtér burkolata, a tizenhetediknek repedt volt a stoplámpája, stb. stb. Háromórás keresgélés után kiválasztottunk egy picit beteg krémszínű 1310-es TLX-et, aminek csak a párátlanító kapcsolója lógott (első látásra) és büszkén kihajtottunk a telephelyről. Mentünk is vagy 380 métert mire megállt. Ja persze, a tankban csak benzinpára volt. Doki gyorsan elment benzinért, s hozott is két jaurtosüvegnyit, mert hol volt még abban az időben a PET palack? Ekkor jött egy újabb szívás. A tanksapka kulcsa nem nyitotta a sapkulicát. Ugye a Dácsiának 2 kulcsa volt: ajtó, tanksapka és slussz, ja nem ez már három, na annyi volt neki. Pont. De egyik sem nyitotta a tankot. Na bakker, ezt elfelejtettük megnézni! Szerencsére, a Dácsia kulcsok kompatibilisek voltak, s az első leintett Dács ajtókulcsa nyitotta is a tankunkat. Sőt, a mi ajtókulcsunk, az ő tanksapkájukat. Ezekután kis alku, némi jatt és mosoly ellenében már el is cseréltük a két tanksapkát. Annak erejével begördültünk a Peco-hoz (ejtsd: Pekó), akkoriban nem volt Lukoil, de még Mol sem. Gyors tankolás, a 40 liter benzinért 360 lejt fizettünk, ennek tükrében már érthető a bérfuvarozós kapzsisága.

A sikeres átvételt meg kellett ünnepelni, ezért gazduram javasolta, hogy térjünk be egy falatozóba. Nosza mondék magamban, de hisz itt gurulunk el épp az Aro Palace fogadó előtt, akár be is térhetnénk. A gondolatot szó követte, amit dokiné "egyszer élünk" felkiáltással nyugtázott. A zsír új Dácsia nem is nézett ki rosszul a parkolóban. A restaurancia felé vettük az irányt, ámbár a londíner azt sem bánta volna, ha elszállásoljuk magunkat. De mi csak enni akartunk.

Egy kedves kicsi morcos nő felkarolt és még a széket is alánk nyomta. Jött az étlap, itallap, napilap, hetilap. Választottunk. Doki úr még egy konyakot is ivott, én Pepszit, az asszony lükörcöt. Koccintottak, én sok sikert kívántam a kocsihoz, jött a leves, csorba de verisóáré, húsgombócos savanyú zőccségleves, aztán krumpli, rántotthús, savanyúság, kávé, desszert. Ők pacallevest, flekkent, szalmakrumplit ettek. Mondhatni finom volt. Doki bácsi elégedetten kérte a "büntetést". Jött is a számla szép fekete bőrtokban. 2245 lej. Mennyi???!!! Azt hiszem egy éppen ott ólálkodó magyar reklámügynök innen vette a Totó-Lottó kampányának klasszikus felordítását. Majdnem ott kellett maradjunk mosogatni.

Amikor kissé leforrázva kijöttünk, Dokink hunyorogva feltekintett az Aro homlokzatára, onnan a négycsillagos bejáratra, majd savanyúan de határozottan így szólt a nejének: Anyukám, ha még egyszer éhes leszel ebben az évszakban, akkor ne vendéglőt keress, hanem Lakto-bárt (ahol ugye tejet, kiflit, meg hasonló finomságokat lehetett falni adagonként 2 lejért).

Ilyenért mentünk. Na nem a hátsóért...

Ezt nem úgy kell érteni, hogy fa-szén, olaj-gáz, hanem, hogy vegyesen tüzelünk lent a kazánban is, meg fent a csempekályhában is. Sőt, nem felváltva, hanem egyszerre. Ez ám az úri móka. Ugyanis tél lett. A tegnap éjjel -16 fok volt és napközben sem ment -13 fölé, s mindemellett fújt egy jó vékonycsákányú szél is, némi viharos erősséggel. Ennek folyományaképpen itt bennt, ej mi a kő 17 fok körül kezdett alakulni a hőmérséklet. Nappal. Miközben gyúrtam a kazánt mindenféle fosszilis meg bányászott tüzelőanyaggal.

Bedobnának a faranciák úgy merő véletlenségből egy neutronbombát. Vagy a pakisztániak, vagy a brazilok, akinek van ilyen. Jön egy muki, megbolondul és az öngyilkosságnak azt a vállfaját választja, hogy elereszt egy bombát. Maga alatt. Vagy kilő egy rakétát. Saját magára. Viszont ekkor nemcsak ő hal meg, hanem még vele vagy 50 millió kartárs. Aki szomorú ne is olvassa tovább, mert szomorú vége lesz.

Legújabb arcképről másolt bejegyzésünk idézet, mert nem kell átkölteni magában is szép.

Silvia Fekete Nagy figylemel kiserjuk a SzEntmiklosi furdo fejlodeset,hisz evek ota oda jarunk gratulalni tudunk,szinte hihetelen mi valtozas lett,koszonet a tiszteletes urnak es a munkasoknak,asztan nagyon tetszïk hogy milyen kedvesen fogadnak,mintha az ember csalad tagjaihoz erkezne,a vizrol nem beszelve,menyire segito a reumara,mi alig varjuk hogy ujraehessunk,csak igy tovabb Hegykozszentmiklosi gyogyfurdo,,

hétfő, 16:11 · Nem tetszik ·  2

Erre jön a folytatás, az én drága jó Miki barátomtól, akinek különlegesen jó a humorérzéke.

Ma ebéd közben a kisfiam felszisszent, hogy jaj, valami kemény, valami csont került a szájába. Már reflexszerűen tartottam a markomat, hogy szokása szerint kiköpje nemcsak a csontocskát (minek bajlódni, Borz megeszi) hanem az egész falatot, amikor nyelt egy nagyot és azt mondta: lement.

Ma neztem a híradót s há hallom, hogy azt sikoltozták a strájkolók Bikarestben, hogy Anti csipát ett. Na mondom magamban, ejszen valami rossz csíkiak is felkontyolodtak oda, s arra a szegény fagyasztott halszemű Krin Antira mondják, hogy csipát evett, a gyulladt szemiből kifolyólag.

A múlt héten felkerestem a lassan tíz esztendeje általam elhagyott Moldvaországot és felötlött néhány emlék, amit szíves engedelmetekkel megosztok. Persze itt udvariaskodom, meg játszom a jólneveltet, miközben akkor is megosztom, ha történetesen nem egyeztek bele, ugyanis mit tudnátok tenni ez ellen? Semmit. Na ugye.

Földrajzban kevésbé jártas olvasóimnak jelzem, hogy ez az a hely, amit románul Bikáz-nak ejtenek, és nincs köze sem az autó bebikázásához, sem pedig Stevie B. nagysikerű slágeréhez.

Ez a hely egy város, egy szoros, egy tó, egy érzés, egy határ. A gyikázi ember szaglik. Lehellete fokhagymaszagú, ruhája szennyes, lába bűzlik, mert nem mossa, csak mikor orvoshoz kell menni, ami azt jelenti, hogy egyesek sosem. Gyakran felül az autóbuszra, átmegy a békási-szoroson, leereszkedik a Pongrácz tetőről és nézelődik a gyergyószentmiklósi piacon. Aki busszal akar átmenni Moldvába a Gyilkostón keresztül, az óvakodjon a gyikázi emberektől.

Kedves testvéreim! Az imént ismertett számadásból hadd emeljek ki néhány összeget, hogy könnyebben lehessen megérteni jelentésemet. Először lássuk, hogy a 195.789 lejes összbevételből mennyit adtak a szentmiklósi egyháztagok? Egyházfenntartói járulék 17.470 lej, perselypénz 7004 lej, emlékharang 1197, bevételek a különböző egyházi szolgálatokért (esketés, temetés, keresztelés) 7490 lej. Ez 33.161 lej összesen.

Mi okozza a környezeti katasztrófákat? Pl. egy tankhajótörés, amikor sok millió olaj folyik a tengerbe. Én ez ellen úgy vettem fel a harcot, hogy nem vásárolok tankhajót, tehát esélyem sincs arra, hogy összetörjem, vagy zátonyra fussak vele. Első helyen szerepel a bajok sorában egy fúrótorony összeomlása, kitalálhatjátok olaj után sem furkálok, főleg nem a tengerben, tehát kipipálhatjuk ezt is, jöhet a zöld pont a törzskönyvi lapomra.

Már írtam egyszer erről a bácsiról, de hallottam vele kapcsolatosan egy újabb sztorit, amit meg kell osztanom. Szóval Dezső bácsiból román parlamenti képviselő lett, aki nagyonis harcolt a fatolvajlások és a zöld arany irtása ellen. Amúgy itt írtam róla: http://aruslaszlo.freeblog.huhttp://aruslaszlo.blog.hu/media/image/201201/

Jelentem, hogy kedd óta szabadságon vagyok és igyekszem pihengetni. Persze, ha az aktív pihenés kategóriába belefér majd egy meseírás, akkor meg fogom tenni. Most örülök, hogy megszereltem a netet és működik, tehát olvasgatni is tudok, meg válaszolni a sok kedves érdeklődőnek, hogy igen, a strand nyitva van és lehet menni fürdeni.

Ez egy élménybeszámoló lesz 1997-ből, amikor Berci komámmal (aki még akkor nem volt az), Trézsi nénivel, Villányi Zolival és Szendivel bémentünk a tengerpartba. Szépen esszebeszéltünk Nagy Endrével, aki kiadó szobácskákat szerezett nekünk a romány tengerpart fővárosában, Kos Tancán.

Az úgy kezdődött, hogy szükségünk lett még egy gépjárműre, mert gyakran indultunk reggelenként két irányba a b. nejemmel, s ezt a sokoldalú műveletet egy kisaatóval megoldani szinte lehetetlen. Az ember oszt és szoroz, utánaolvas, és eldönti: vásárol egy kisfogyasztású, környezetbarát autócskát.

Az úgy kezdődött, hogy szükségünk lett még egy gépjárműre, mert gyakran indultunk reggelenként két irányba a b. nejemmel, s ezt a sokoldalú műveletet egy kisaatóval megoldani szi

Nézem a híreket. Ott mondja egy kicsi nő: a vezető elvesztette az uralmát a kormánykerék fölött. (A pierdut controlul asupra volanului.) Persze már megint nagy csattanás, mentőhelikopter és sürgősségi kórház lett a vége. A manóba! Hiszen ez borzasztó!!! Ez a buta sofőr, ha jobban vigyázna, akkor nem veszett volna el az irányítás.

Levelet hozott  tegnap a debreceni Református Kollégiumban tanuló egyik egyháztagunk. Szép kis karácsonyi üdvözlet volt benne, a borítékon levő címzésen viszont ma akadt meg a szemem. Ez volt rajta: Ánus Csongor László. Szép. Már voltam Árgus, Árusz, Várus, Áros, de Ánusz még nem. Tetszik. Olyan mélyről jövő.

Kedves gyerekek! Ma este a pórtévén egy klasszikus film látható, Dzsó Eszterhás remeke: a Nowhere to run, Jean Claude van Damme főszereplésével. Annó ezt így írták ki a mozi plakátjára: Heába fucc Vándám! A Cei trei muschetari nevű eposzt így fordította magyarra a filmszínházvezető: A három mustáros üveg. A Run Lola, run című filmet meg így: Rohany, Lolla, rohany! Nade nem erről akarok én ma este írni! Hanem a mozdonyjavításról.

Kedves gyerekek! Ma este a pórtévén egy klasszikus film látható, Dzsó Eszterhás remeke: a Nowhere to run, Jean Claude van Damme főszereplésével. Annó ezt így írták ki a mozi plakátjára: Heába fucc

A tegnap Szentjobbon voltam vallás- és kátéórát tartani. Kérdem a nebulóktól, hogy a napkeleti bölcsek ugyanbiza mit vittek ajándékba a kis Jézusnak? Errefel egy árvaházban nevelkedő huncut és csintalan kislány kivágja: perselypénzt!