Ez egy élménybeszámoló lesz 1997-ből, amikor Berci komámmal (aki még akkor nem volt az), Trézsi nénivel, Villányi Zolival és Szendivel bémentünk a tengerpartba. Szépen esszebeszéltünk Nagy Endrével, aki kiadó szobácskákat szerezett nekünk a romány tengerpart fővárosában, Kos Tancán.
Ez egy élménybeszámoló lesz 1997-ből, amikor Berci komámmal (aki még akkor nem volt az), Trézsi nénivel, Villányi Zolival és Szendivel bémentünk a tengerpartba. Szépen esszebeszéltünk Nagy Endrével, aki kiadó szobácskákat szerezett nekünk a romány tengerpart fővárosában, Kos Tancán.
El is indultunk és találkoztunk Berciékkel Prázsmáron a kemence előtt, onnan együtt folytattuk utunkat Bodzaforduló, Buzó és Rimnik Szerát útvonalon. Akkoriban dzsépészét csak az amerikai egyeasúly államok hat serege használt, mi ebbe nem estünk pont belé, pedig Krisztus jó katonái voltunk mi turistákul mind a hatan. Így Ünszuracél városa közelében kicsit kerestük a pontos utat, de néminemű derék dobrudzsai bakhuszok megmutatták merre az arra.
Meg is érkeztünk egy kis sarokházba, ahol a vőn kívül mindenki magyar volt, csak épp elmentek Fogarasra (így kaptuk meg a kis szobáikat) és nem is maradt más otthon csak Rezván (vidra nélkül) a vő, Rózsika a neje és egy kissé hibbant nagynéni, Annuska. Szépen becuccoltunk a két pici szobába, mi felföldiek jól jártunk ketten egybe kerültünk, (igaz hálónk napközben ebédlő is volt), az alföldiek négyen egybe, azt hiszem a Neszkáfé innen vette az ötletet a 2000-es években megjelent 3 az 1-ben fantázianevű kotyvalékára. (Ugye 4+2 osztva kettővel az 3.) Valahonnan előkerült egy papó is, aki a lelkünkre kötötte, hogy az angolvécébe be ne merjünk dobni papírt, mert hétbaj lesz. Mondtuk, hogy mink is városiak vagyunk és láttunk már papírkosarat is, tehát nem kell aggódnia, a főtt kolbászunk csomagolópapírját nem a WC-be fogjuk beleszuszakolni. Erre ő igen csúnyán nézett ránk és megmagyarázta, hogy a toalettpapírt (igen, a használtat) ne dobjuk bele, mert baj van a lefolyóval és eldugja, azt szigorúan a kübli mellett álló kosárba tegyük. Na jó.
Zolika el is ment gyorsan nagydolgozni, de kaján vigyorral jegyezte meg nekem, miután visszajött, hogy kíváncsi lesz hogy fogok én oda beférni. Akkoriban max. 85 kiló lehettem, így hát viccesre véve a figurát azt mondtam neki, hogyha nem férek be ülve, akkor állva fogok székelni, mint a maci, amikor a himnuszt kapta kísérőzenének az erdei budiban. Mindjárt nem volt olyan vicces a történet, amikor megláttam, hogy a klotyó egy háromszög alakú lyukban van elhelyezve, ahol az egyik oldal az már maga az ajtó. Becsuktam magam mögött és rájöttem, hogy nem tudom lehúzni a nadrágomat, annyira szűk a hely. Ajtó kinyit, gatya letol, megkuporodás. Az ajtót ekkor még nem tudtam betenni magam után, illetve előtt. Hátratoltam magam addig, amíg már a hátamba nyomódott az öblítőtartály csöve. Szerencse, hogy a tartályt nem szerelték lejjebb, így pont befért a fejem alája. Na ekkor tudtam óvatosan becsukni az ajtót, de úgy, hogy a két térdkalácsom nekifeszült. Az ember persze körülnéz, hogy hova is került és akkor vettem észre a bal vállam alatt álló kosarat. Tele volt szinte, kellemes illatú gugulykákkal, jó, hogy nem vagyok utálós, mert hirtelen csak az ölömbe hányhattam volna.
Viszont már akkor volt nekünk mobiltelefonunk. Bercinek Motorola D 160-as 
tudjátok, az a féltégla, nekem még régebbi lappantyús, ez ni: 
Na ez olyan régi volt, hogy smst csak fogadni lehetett rajta (számszerint max. 3-at), de írni már nem. A készenléti ideje kb. 6 óra volt (emiatt mindig a töltőben dokkolt) és beszélni lehetett vele kb. 15 percet, aztán lemerült. De ki beszélt akkoriban mobilon félórákat? Mi nem, az biztos, mert drága volt, engem egyszer hívott Dzsoki bácsi, aki ott szállt meg a mi lakásunkon Karácsonykőn, Bercit meg minden este felhívta Éva anyuka, hogy beszéljen a kis Szendivel. Berci mindig azzal kezdte: Haló! Itt vagyunk a szálláshelyünkön. És utána Szendi is beszélt. Megtehették, mert a D 160-ast csak másfél naponként kellett tölteni és akár egy órát is lehetett vele egy töltéssel karattyolni.
Mit láttunk? Tengert, sok embert, 3 banánt tízezer lejért, Efes Pilsenert, mecsetet, és játékbarlangot. Ott tekéztem először életemben. Meg is vertem a kezdők szerencséjével Endrét, aki erre nagyon ideges lett.
Én marha, meg tankoltam valahol útközben és ott szembesültem azzal, hogy a gázolaj olcsóbb (igaz feketén) mint az ásványvíz. Rezván (és a vidra is) a kikötőben dolgozott. A háza alatt volt egy vagon méretű tartály. Kérdezte mennyi kell? Mondom egy huszas. Húszezer? Oké. És már nyitotta is volna a tűzcsapot. Mondom nem. Húsz. ÓÓÓ, csak ennyi? Vett egy vedret, megnyitott a falban egy csapot, ami olyan volt, mintha kerti locsolócsövet kellene ráapplikálni és teleengedte kétszer. Én kifutottam a ház elé, tölcsért is kaptam, zupp bele a Golfba és már mehettünk is. Ezért ment tönkre ez az ország. Mindent eladtak ásványvíz árában, kilóra. És én is ludas vagyok benne. Megyek is gyorsan építek egy kicsit, mentsük ami menthető, ti is menjetek és dolgozzatok a hazáért egy kicsit. B.U.É.K. mert tegnap lemaradt.
