Levelet hozott tegnap a debreceni Református Kollégiumban tanuló egyik egyháztagunk. Szép kis karácsonyi üdvözlet volt benne, a borítékon levő címzésen viszont ma akadt meg a szemem. Ez volt rajta: Ánus Csongor László. Szép. Már voltam Árgus, Árusz, Várus, Áros, de Ánusz még nem. Tetszik. Olyan mélyről jövő.
Levelet hozott tegnap a debreceni Református Kollégiumban tanuló egyik egyháztagunk. Szép kis karácsonyi üdvözlet volt benne, a borítékon levő címzésen viszont ma akadt meg a szemem. Ez volt rajta: Ánus Csongor László. Szép. Már voltam Árgus, Árusz, Várus, Áros, de Ánusz még nem. Tetszik. Olyan mélyről jövő.
Ma nagy dicséretet kaptam. Valaki szerint nagyon jól írok, ki kellene adni könyvben, egy Krúdy veszett el bennem. Mondta ezt már más is, gondoltam elfogult, de ez már elgondolkoztatott. Örülök, hogy egy kis örömöt tudok vinni maroknyi olvasóm életébe. Soli Deo Gloria. Kérték már, hogy a prédikációimból is tegyek fel ide. Majd annak is eljön az ideje. Ma egy kis történetet osztok meg Veletek, ami a szentesti prédikációm magvas szemléltető eszköze lesz. Íme:
Az orosz Oktatásügyi Minisztérium 1994-ben két hívő misszionáriust bízott meg azzal, hogy kidolgozzanak egy olyan tananyagot, amellyel az iskolákba etikaórákon megtaníthatják a tanulóknak a bibliai alapelveket. Arra is fölkérték őket, hogy a börtönökben, a tűzoltóságon, a rendőrségen, valamint egy nagy árvaházban is tanítsanak. Később ők mondták el árvaházi élményüket:
"Közeledett a karácsonyeste. Árváink életükben először hallották a karácsonyi történetet!
Elmeséltük nekik, hogy József és Mária elment Betlehembe, de már nem volt hely számukra a fogadókban. Aztán hogyan született meg Jézus egy
istállóban, és hogy fektették szülei egy jászolba. Amíg beszéltünk, a gyerekek és a nevelők lélegzet visszafojtva hallgattak bennünket.Némelyikük a szék legszélére csúszott, nehogy egy szót is elmulasszon abból, amit mondunk.
Amikor véget ért a történet, minden gyereknek adtunk három kis darab kartonpapírt, amiből egyszerű jászolt készíthettek. Kaptak egy kis
sárga szalvétadarabot is, amit azután az útmutatásunk szerint vékony csíkokra téptek, és szalmaként a jászolba tették. Világosbarna filcből
babaformákat vágtunk ki, egy régi hálóingből pedig négyszögű flanelldarabokat, hogy a babáknak takarója is legyen. A gyerekek
serényen dolgoztak, hogy összeállítsák apró jászlaikat, én pedig körbejártam közöttük, hogy segítsek, ha valamelyiküknek szüksége lenne
rá. Minden rendben ment. Aztán ahhoz az asztalhoz értem, amelyiknél a hat év körüli kis Misa ült. Éppen elkészült a munkájával. Amikor szemügyre vettem a jászlát, elképedtem, mert nem egy, hanem két baba feküdt benne. Gyorsan hívtam a tolmácsot, hogy megkérdezzem a kisfiútól, miért így készítette a jászolt. A fiúcska széttárta a karjait, elgondolkozva nézte a pici jászolt. Aztán nagy komolyan belefogott a karácsonyi történet elmesélésébe.
Életében először hallotta ezt a történetet, úgyhogy meglepett, milyen pontosan emlékszik rá. Mikor ahhoz a részhez ért, hogy Mária a kis Jézust a jászolba fektette, innen egészen sajátos módon folytatta:
"Amikor Mária a babát a jászolba tette, Jézus rám nézett, és megkérdezte, hogy hol lakom. Elmondtam neki, hogy nekem se mamám, se papám, se otthonom
nincs. Akkor Jézus azt mondta, hogy lakhatnék nála. Azt feleltem, hogy ez nem megy, mert én nem tudok neki ajándékot adni,mint mások. De annyira
szerettem volna Jézusnál lakni!
Gondolkodtam, nincs-e valamim, amit odaajándékozhatnék neki. Eszembe jutott, hogy melegíthetném őt. Úgyhogy megkérdeztem Jézust: Ha melegen
tartalak, az olyan lenne mint egy ajándék? Jézus erre azt felelte: Ha melegen tartanál, az volna a legszebb ajándék, amit valaha is kaptam.
Akkor befeküdtem mellé a jászolba, és Jézus rám nézett, és azt mondta, hogy most már vele maradhatok - mindig."
Mire Misa befejezte a történetét, elöntötték szemét a könnyek, és megállíthatatlanul patakzottak végig az arcán. Arcát kezébe temette, és fejét az asztallapra hajtotta. Két kis válla csak úgy rázkódott a keserves zokogástól. Ez az árva kisfiú talált valakit, aki sohasem hagyná el vagy bántaná őt. Valakit, aki mindig vele lesz.
Megtanultam: nem az számít leginkább, hogy mink van az életben, hanem hogy kicsodánk."
