A címet persze lehetne magyarázni azoknak akik nem tudnak románul, de most nem teszem. Egyszeris elmentünk nagy magyar faluba, az uncsitesómhoz (fuj, de ronda szó), aki a férjével egyetemben az egyik nővéremnek adta a kinőtt kombi Trabant típusú személygépkocsiját.
A címet persze lehetne magyarázni azoknak akik nem tudnak románul, de most nem teszem. Egyszeris elmentünk nagy magyar faluba, az uncsitesómhoz (fuj, de ronda szó), aki a férjével egyetemben az egyik nővéremnek adta a kinőtt kombi Trabant típusú személygépkocsiját.
Kora hajnalban indultunk szülővárosomból, négyen, Juri, a sógorom, Tsila a nővérem, Hunika Tódor a barátom és én a soffér. Hunika értett a zatószereléshez, nem utolsósorban meg hajtási igazolványa is volt, s az ő feladat volt, hogy hazakormányozza a nehézgépet a főttvárosbull Györgyjószemiklósra, mert rajta kívül csak nekem volt a csapatban hasonló képességi bizonyítványom. Haladtunk is szépen, mint Kőmívesék a falazásban, már mallott a pitty amikor Bustyénba értünk. A szemem akkor sem volt 100 %-os, így bezuttyantuk egy mackónagy gödörbe, a jobb első kerékkel. Azonnal ereszteni kezdett. Félrehúztam egy parkolóba, megemeltük, leszedtük, Huni mester úr kikalapálta a horpadást a felnin, felfújtuk, visszatettük, mentünk tovább.
Kora reggel már a zészaki pályaudvar vasútmegállomása melletti tömbház előtt reteszeltem a szintén kombi autó ajtajait. Megérkeztünk Veronykáéknitt. Hunika ezt egy rutinos belsőzsebellenőrzéssel nyugtázta le (látta, hogy a romok kérkednek az erőszakos kéregetéssel), majd mikor ott nem járt sikerrel, egyre sebesebben tapogatta végig a zsebeit. Valami nagyon nem volt rendben, mert egy olyan kacskaringósat mondott, hogy az Állomás tér idő sebessége megállt egy picinykét. Volt benne q betűvel keződő szó, 7-es szám, szintség (jogos, hisz a fődszinten voltunk még, de fel kellett menni a zötödikig), a kutyáknak a lombos farka, meg minden nyalánkság. Na mondom magamban ennyire nem bosszanthatta fel a bukágói levegő, itt valami egyéb idegálás lapul a háttérben. Mi a progléma? - tettem fel a rávezető kérdést, mire kifejtette egy bővített mondatban, amiben az idős sütőmester bizonyos tagjának a fajfenntartó cselekménye is bennefoglaltatott, hogy nincs meg a buktárcája. Sok pénc volt benne? - kérdezte Juri, gondolván, hogy megtéríti a kárt, de errefel azt a választ kapta, hogy a jegesmedvének a zúzmarás testrésze bánja azt a huszonöt lejt (ez akkor elég szép összeg volt), viszont az összes irata miatt már szerfelett bánkódik.
Persze a kerékkalapálás közben eshetett ki a bukca. Na nembaj, lesz valahogy, felmentünk, ittunk egy kávét, nyeltünk egy bukarest szelet, s azval lementünk a szállításügyi miniszteriom parkolójába hogy beindítsuk a gépsárkányt. Be is indult, Punika beült Jurival a Trablantba, mi Tsilával követtük a Dátcsiával s azzal, irány, haza. Menet közben megkérdeztek egy rendőrjárőrmestert, hogy mi a teendő bustyéni igazolványvesztés esetében. A rendőri egység egyéne azt nyilatkozta, hogy menjenek csak nyugodtan haza, aztán nyilvánítsák elveszettnek a Hivatalos Gőzlönyben.
És lőn. Már majdnem Bönyászán voltunk, amikor az addig húszméteres füstöt okádó, de igen fürge német gépjármű megtorpant. Se füst nem szállt belőle, sem a motorja nem tortogtatott. Kigurultunk, megálltunk, jött a hibakeresés. Áram van, szikra van, önindító van, benzin nincs. Miért nincs? A tartályban volt. Kiderült, hogy Juri helyezkedés és fészkelődés közben a benzincsapot elzárta a lábával. Kinyitottuk, pöcc, röff, s immán 30 méteres füsttel csapatták Ottopény felé, bő százhússzal. Néha alig bírtam a nyomukban maradni. Persze a nagy vagánykodás csak a Kárpátokig tartott, ott csak megfogta a nagy hegy a papírjaguár lendületét.
Hazaértünk, Huni hirdetett, és leadta a kérvényeket az új papírokra (személyi, hajtási). Két hónap után szerdán lett volna kész. Kedden jött a "szektorista" rendőr, és jelentette, hogy megtalálták a briftasniját. Kissé lapos és viharvert volt, persze nem volt benne már pénz, de a két, újraigényelt irat az bizony benne lapult...
