1995-2000 között gyakran jártam Kolozsvárra a moldvai szórványok ügyét intézni. Az első két évben még az elődöktől örökölt piros 1310-es Dácsiával, ami fiatal kora ellenére rettenetes állapotban volt. Hárman tanultak rajta vezetni, "sok balesetben sokat szenvedett", de elvitt A-ból B-be mégha sokszor le is rohadt útközben.
1995-2000 között gyakran jártam Kolozsvárra a moldvai szórványok ügyét intézni. Az első két évben még az elődöktől örökölt piros 1310-es Dácsiával, ami fiatal kora ellenére rettenetes állapotban volt. Hárman tanultak rajta vezetni, "sok balesetben sokat szenvedett", de elvitt A-ból B-be mégha sokszor le is rohadt útközben.
Valamikor 1996 tavaszán ismét a Mezőségen át tekertem a kincses város felé. A kissármási vasútátkelőhely előtt van egy jó lejtős, egyenes szakasz és egy tápos ott tötymögött 70-el előttem. Nyilván belevágtam az előzésbe, mert a sorompó (ami azóta már megszűnt) még jó kilométerre volt előttünk. Amint a kocsi mellé érek látom, hogy jobbról egy kacsamama vagy 8 kiskacsával épp kozmikus kezdősebességgel átkelni készül az úttesten. Mit készült? Már száguldottak is, egyenest be közénk. Mindketten fékeztünk, de már későn. A tükörbe pillantván láttam, hogy tollúfelhő lepte be az egész tájat, de véres tetem nem maradt az aszfalton. Alighogy megnyugodtam ezen, látom, hogy eresztik le előttem a sorompót. Szuper, gondoltam negyedóra dekkolás. Motor le, sebességből ki, lassú begurulás, kézifék, stop. Lehúztam az ablakot, hogy jöjjön be egy kis tavaszi s(z)ellő. A mezőségi parasztok meg bújkáltak át a sorompó alatt, ki a közelgő vonathoz jött, ki csak átkelt a síneken. Meglepetésemre mind kukucskáltak be a kocsi alá. Na mi van frácilor, nem láttatok még Dácsiát? - bölcsködtem magamban. Egy idő után már kezdtem elmélázni azon, hogy lehet hogy az olaj vagy a hűtővíz csepeg. Ekkor odalépett egy bátor hegylakó és azt mondta: Szö stic kö ávéc o rácö szub másinö. (Tudja meg, hogy egy kacsa van a kocsi alatt.) Na kipattantam, s benéztem, hogy hol lehet a szegény pára. Röptiben kaphattam el, s a nyaka beszorult a kipuffogó leömlőcsöve, meg a kartervédő maszk rögzítőcsöve közé. A feje fenntartotta, nem tudott kiszabadulni, mert a kis tappancsai nem értek le a földre. Ott kapálózott szegény rémülten. Megfogtam, kihúztam, letettem, s boldogan eltotyogott. Még a tolla sem perzselődött meg a forró csőtől.
Továbbporoszkálva azon méláztam, hogy a szerencsés flótást milyen kínoktól szabadította meg a Fennvaló azzal, hogy ép akkor küldött az utamba egy vonatot. Értsétek jól... :)
