2009-ben bizonyos júsz in eksön fedőnevű EU-s dzsembori keretében 3 szép kisjány jött kisfalunkba Ollandákból, Herákeningen településről, hogy dokumentumfilmet készítsenek az itteni mezőgazdasági munkálatokról. Három gazdaember életét követték figyelemmel és kamerával egy héten át, sok szép élményt szerezve maguknak, s a falu fiatalembereinek. Volt velük tolmács is, meg én is fordítottam nekik alkalomadtán. Egy alkalommal Jóskabá beállt pózolni a borpincéje elé, s nagy vagányul mutogatta a permetezőjét s kérdezgette: Oké, oké?-azaz, jól látszik-e minden a képen. Majd hozzám fordult s megkérdezte: tiszteletes úr, hogy mondják angolul azt, hogy oké?
2009-ben bizonyos júsz in eksön fedőnevű EU-s dzsembori keretében 3 szép kisjány jött kisfalunkba Ollandákból, Herákeningen településről, hogy dokumentumfilmet készítsenek az itteni mezőgazdasági munkálatokról. Három gazdaember életét követték figyelemmel és kamerával egy héten át, sok szép élményt szerezve maguknak, s a falu fiatalembereinek. Volt velük tolmács is, meg én is fordítottam nekik alkalomadtán. Egy alkalommal Jóskabá beállt pózolni a borpincéje elé, s nagy vagányul mutogatta a permetezőjét s kérdezgette: Oké, oké?-azaz, jól látszik-e minden a képen. Majd hozzám fordult s megkérdezte: tiszteletes úr, hogy mondják angolul azt, hogy oké?
Na lassan eltelt a hét, s egy napra kijött vagy 25 holland fiatal 5 tolmáccsal (a 3 jány társai), azon céllal, hogy a lakosok földműves meg állattenyésztő munkáját megismerjék. Volt is hejehuja, vigalom, persze mindenhova, ahol betértek enni és innivalóval traktálták őket a jó "szemiklósiak". Estére totálkáros is lett szinte mindenki, volt akiket egy kisteher platóján kellett behozzanak a szálláshelyre, a strandra.
Annyira tetszett nekik a vendéglátás, hogy behívtak a búcsúbulira, Váradra. Meg is érkeztem annak rendje és módja szerint, kaptam szép emléktárgyakat meg wageningeni bittert ajándékba. Ők elmentek vacsorázni, én meg ottmaradtam a Gekko elnevezésű hely teraszán, ahol a pincében borszertár működött. Mivel július végi kánikula volt, rövidnadrág volt rajtam, s amikor eljött az idő elindultam a megbeszélt helyre, egy felkapott kocsmába. Oda is értem, vártak is rám, de a bejáratnál két gorilla is nekem ugrott, hogy oda én be nem, mert nincs cinutám. Mondom mi a baj? Erre ők: nem szabad rövidujjú nadrágban bemenni. Körülnéztem, s minden második manyikán rövidnadrág volt. Mondom: s nekik szabad? Igen, mert ők lányok. Nesze neked szegregáció, meg emancipáció, s nagyvakáció. Nekik álltak a holland lányok is és diszkriminatívnak nevezték a menedzsmentet, de annyival maradtak, a két izomember hajthatatlan volt, mint egy rossz húsőrlő. Erre bosszúból mindenki kijött és a szomszédos, Lorc nevű táncos-mulatóhely felé vettük az irányt. Én mentem elől, azaz mentem volna, mert már a bejárat előtt lekapcsolt egy darab emeletes kidobófiú és az értésemre hozta, hogy nem a megfelelő az öltözékem. Na ekkor már mérges lettem, mint a nyuszika és mondtam magamban, hogy csesszék meg a füstelszívós, retrózenés, léghűtéses korcsomájukat, ezek után már én nem megyek be oda, s kész. A csajoktól elköszöntem, s visszamentem a Geckóba, ahol az ismerősök röhögve hallgatták meg a beszámolómat a gyors diszkózásról. Az egyik ilyen vidám gyerek, Frenki, aki tolmácskodott a csapatnak ekkor szépen vette az általvetőjét, s elment a Lorcba, mert ő is hivatalos volt a mulatságba.
Negyedóra múlva már rajta röhincséltünk, amikor bejelentette lógó orral egy hirtelen visszatérés után: ...szátok meg, slápban sem engednek be...
