Volt a gyergyói kórházban egy gondnok, akinek hibádzott az egyik kereke. Attól függetlenül, hogy flúgos volt, megbízható munkaerőnek tartották. Az egyik fő feladata az elhalálozottak elszállítása volt. Ha szólt a főorvos, Lénárd pattant a kis négykerekű szekerével és már nyalábolta is fel a delikvenst.
Volt a gyergyói kórházban egy gondnok, akinek hibádzott az egyik kereke. Attól függetlenül, hogy flúgos volt, megbízható munkaerőnek tartották. Az egyik fő feladata az elhalálozottak elszállítása volt. Ha szólt a főorvos, Lénárd pattant a kis négykerekű szekerével és már nyalábolta is fel a delikvenst.
Egyik alkalommal eltévesztette a szobaszámot. Megy az ablak alatti ágyhoz, ahova irányították, s nem igazán törődött, hogy épp újságot olvasott az illető, kikapta a kezéből és már heppentette is át a szekerére. A paciens fennhangon tiltakozott: Lénárd, hova viszel? Hát a hullaházba! De én még élek! - szólt a zaklatott válasz. Hallgasson csak maga, mert a főorvos úr jobban tudja - válaszolta angyali nyugalommal.
Egy szép nap beutalták a polgármester feleségét. Jó kövér asszony volt, ráadásul házsártos is. Durván beszélt mindenkivel, nem számított, hogy orvos, ápoló, vagy beteg az illető. Lénárd fülébe jutott a dolog. Fel is osont a különszobába, ahol épp sziesztázott a mádám. Előkapott egy colstokot és méregetni kezdte a hatalmas testet. Mit csinálsz te itt? - csattant rá a felriadt bürgermeisterné. Én csak megsaccolom a súlyát, hogy mennyit kell emeljek, ha feldobja a talpát kegyed. Na meg a koporsóméretet is azonnal tudni fogjuk. De hisz én élek!!! - rikácsolta amaz felpaprikázottan. Hja, ha ilyen idegesnek tetszik lenni, akkor nem sokáig! - vetette oda foghegyről Lénárd, majd leszaladt a mentőállomásra, hogy elújságolja hőstettét.
Gyergyóban anno a kórház utcájában volt a "poligon", az a hely, ahol az autóvezetést gyakorolták a tanulóvezetők. Bójákkal ki volt jelölve egy pálya, rámpával, oldal- és hátraparkolási zónával, szlalomvonallal. Három perc alatt hibátlanul kellett teljesíteni, s amin a mai mazsolák mind elbuknának, az a 30 méter tolatás volt, egyenes vonalban. Csak aki ezen átment mehetett ki a közúti forgalomba. Lénárd mindig áhítattal figyelte a szlalomozásokat, s nagyokat ciccentett, ha valaki leborított egy bólyát. Egyik délután vette a kis targoncáját és végigpróbálta. Hangoson burrogott az emelkedőn, nyikorgott az oldalparkoláskor, légfék sziszegését utánozta, ha megállt valahol. Elsőre sikerült neki. Na nembaj, ez így könnyű volt - jegyezte meg.
Alig várta, hogy másnap a kórbonctanról kiadjanak egy koporsót és megindulhasson a temetőkápolna felé a kiskocsijával. Mostmár "rendőr", illetve teher is volt a kocsin, nem volt olyan könnyű taszítani. Főleg a rámpán izzadt meg. Burrogott, hörgött, nemcsak a járókelők álltak meg, hanem a szemközti tömbházablakok is megteltek kíváncsi fejekkel. Egyesek a hasukat fogták nevettükben. Mások hullagyalázást emlegettek.
Másnap a főorvos úr felfüggesztette az utasos poligonozást. Pedig Lénárd be szívesen megszekereztette volna a polgármester nejét. Nem bánta volna a rámpán a helybőlindulást sem. Sőt, azt sem, ha egy hirtelen beállásnál a kicsi nő lezuppan az aszfaltra.
