2005 nyarán három napot Berekfürdőn töltöttem el egy vidám társasággal. Volt ott gardenparty, meg zenés-nótás halvacsora, fürdőzés és lángosevés.
2005 nyarán három napot Berekfürdőn töltöttem el egy vidám társasággal. Volt ott gardenparty, meg zenés-nótás halvacsora, fürdőzés és lángosevés.
Első este a házigazdánk 15 éves fiát az egyik helyi csehóban inzultálták valami nehézfiúk. A legény úgy megijedt, hogy csak másnap este merte elmondani. Nosza bizonyos italok elfogyasztása után neki is indultunk az éccakának az egyik csapattárssal, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy igazságot teszünk. Megkértük a gyereket, hogy mutassa meg nekünk azt a helyet, ahol belekötöttek. Ő készségesen megmutatta, majd átment az út túloldalára, hogy biztos távolságból szemlélje az eseményeket. Mi nem teketóriáztunk, hanem kihívattuk a főnököt, a bandavezért. Az ki is jött nagy röhögve, hogy mi van?! Még kétszer nem tehette föl ezt a klasszikus, bunyót megelőző alapkérdést, mert lenyomtuk a bejárat melletti kislócára és faggatni kezdtük. A társam mindjárt elkapta az izomingje elejét és maga felé húzta kedélyesen, miközben ő kérdezte meg, hogy na most mi lesz? Az ajtóban álló gorillák csak a főnök pisszenésére vártak, de az úgy meglepődött, hogy nyikkanni sem tudott. Valószínűleg életében nem járt még így. A gorilla meg már csak olyan állatfaj, hogy magánszorgalomból nem pofozkodik. A második kérdésnél, miszerint illő dolog-e gyermekeket ijesztgetni, a górét még jobban előre húzta a barátom, mire én, hogy le ne bukjon a padról, hátulról visszahúztam. A szegény ing csak nyúlt, de nem reccsent. Ekkor jött az engesztelő válasz, hogy persze hogy nem szabad a kicsiket bántani. Na akkor megígéred, hogy nem fog még egyszer előfordulni? - szólt az előrehajlító kérdés, amit az elrebegett igenlő válasz után a visszarántó mozdulat követett.
Apropó igen, derült fel a kérdező homloka, mondd csak te hogyan szavaztál a népszavazáson tavaly decemberben? Már húzni sem kellett az ipsét, hajolt magától előre, és az susogta rémülten: két igennel! Ezt a hantát már az egyik gorilla (aki láthatóan élvezte, hogy mi zajlik) nem tűrte és azt mondta: de hisz főnök, maga mondta, hogy két nemet ikszeljünk, mert az a helyes... Igen? - kérdeztem, és a meghajolt embert újra hátra rántottam. Ó dehogy, dadogta, rosszul emlékszel Janikám, hiszen én két igent mondtam. Én szeretem az erdélyieket, ugye onnan vagytok? - kérdezte immár bizalmasabbra véve a hangsúlyt. Nem éppen, rántotta vissza a pajtásom, hanem pontosan Székelyföldről. Jaj, óh, igen, a kedvencem, a Hargita és Csíkszereda...Na és Gyergyó? - kérdeztem, miközben hátrahúztam, s Udvarhely? - kérdezte kisbarátom, s előrerántotta. Ekkora az izomingnek, ami valami csodaanyagból készült, hogy nem szakadt el, már elöl a köldökéig ért a dekoltázsa, hátul meg kereszttájékig a kivágása. Jaj hát azok is, persze, minden székelyt szeretek, mivel kínálhatlak meg benneteket?
Ekkor elengedtük, és megemlítettük, hogy a száraz vörösbor a kedvencünk. Milyen legyen barátaim? - kérdezte a lassan magához térő ember. Bikavér. Janika, két üveg Bikavért a legdrágábbikból - csattant a parancs és Janika ugrott is. Ekkor a másik gorillát interjúvoltuk meg, hogy hogy is áll a székely haza szeretetével. Hát én még ugyan nem voltam uraim, de csupa jó a véleményem Romániáról. Na itt, ezt hallván a megérkező Janika majdnem elejtette a tálcát. Gyorsan letette az asztalra (közben átültünk a teraszra), és megsapkázta a társát: Gyuri te hülye vagy, azt sem tudod, hogy Erdély nem Románia???!!! Ezt még a főnök is megfejelte egy válogatott alföldi cifrasággal, majd hozzátette: Gyuri, hát azt akarod, hogy a székely bajtársaink megharagudjanak? Jaj nem, dehogy, bocsánat, és valami olyan rémület ült a szemében szegény táposnak, mint az egérnek, mielőtt elkapja a macska.
A bor mellett aztán még kedvesen elbeszélgettünk, a lassan megnyugvó vezír néha megigazította a gyomorszájig érő nyakkivágását az ingecskéjének, közben valószínűleg elkönyveltek minket valami 17 danos cselgáncsozóknak. Búcsúzás előtt, a fölnök úr maga ment be, hogy 1-1 palack válogatott minőségű egrit becsomagoltasson nekünk. Egy kicsit hangosabbra sikerült a két gorilla pusmogása eközben, mert megértettem a párbeszédüket: "Te Józsi, ez a főnök sosem fizetett senkinek még egy Bambit sem! Úgy van Gyurikám, nagy nap ez a mai, hisz eddig még senki nem mert egy ujjal sem hozzányúlni."
Gyors búcsúnk és a vendéglátóink hajbókolása után, minekutána meghagytuk, hogy csak két igennel szabad nekik ezentúl népszavani, eltűntünk a sötétben. Igaz, hogy meghívást kaptunk másnapra is egy borra, de valami oknál fogva azt hanyagoltuk...
