Kisöcsém még ifijú gyermek lehetett, hisz az ő öccse sem volt nagyfiú, amikor elmentünk öten a karácsonykői állatkertbe. Nem kellett belépnünk, hisz átlátszó volt a kerítés, és az a pár rühes farkas, veszett róka, bamba őz és izzadt mókus remekül látszott kívülről is. Hazafelé indultunk a kiadós séta után.
Kisöcsém még ifijú gyermek lehetett, hisz az ő öccse sem volt nagyfiú, amikor elmentünk öten a karácsonykői állatkertbe. Nem kellett belépnünk, hisz átlátszó volt a kerítés, és az a pár rühes farkas, veszett róka, bamba őz és izzadt mókus remekül látszott kívülről is. Hazafelé indultunk a kiadós séta után.
Bensze előreloholt a nyolcévesek öntudatosságával, és valószínűleg csak egy kereszteződésben tévesztette össze a balt a jobbal, azonban ez elég volt ahhoz, hogy ne érjen haza. Sógorom hiába kiáltotta utána, hogy várjon meg, ő sietett. Bő negyedóra múlva mi is hazaértünk, a kicsiket már nyakban szállítva. Otthon ért a meglepetés: Hol van Bensze? Mi is ugyanezt kérdeztük. A választ egyikünk sem tudta. Na lett is ribillió. Mindenki a keresésére indult, csak a mama maradt otthon a két kicsivel. Gyuri taxit fogott, és elindult koncentrikus köröket leírva. Vagy félóra múlva találta meg a gyereket, jó messze lennt a patak partján, a megyei kórház bejáratánál. Egy kicsi nő már papírt és ceruzát is adott neki, hogy rajzolja le, hogy lakik. El lehetett képzelni a szegény kisszékely ijedelmét, amikor mindenki valami idegen nyelven sipítozott neki: Váj koptyíle, sé fás ájsá, undéc szünt pörinciii?
Benszén már akkor látszott, hogy művész lesz, hisz a blokkunk előtt álló szörnyű szocreál szoborförmedvényt ijedtiben olyan szépen lerajzolta, hogy felismerhető volt, s már az azelőtt levő kereszteződés kontűrjeit is kezdte "leszkicálni". Addigra azonban odaért apuka, s a síró kisgyerek immár örömében bömbölt.
Rá egy évre Konstancára mentünk. Séta közben egy olyan ház előtt haladtunk el, amely hátsó udvarán hamísítatlan Balkán volt, cigányokkal, üvöltő hegyi tangóba oltott manelével, sok-sok purdéval, döglött báránnyal és szoptatós mámikkal. A penetráns bűz tán még a Boszforusz bal partján is érződött. A kis gringók a tűz körül ropták a hórát, mire Gyuri megjegyezte: látod Bensze, ha nem találunk meg, most itt járnád a Kállai-kettőst ebben a bandában, a napi koldulásadagod teljesítése után.
Ezután betértünk egy fagyizóba. A kicsik leültek a nagyokkal, én Benszével sorbaálltam. A kezébe adtam két tölcséres fagyit, mire megfordult, az balkezéből ki is esett a lényeg ottmaradt az üres ostyával. Mondtam sebaj, vidd el azt az egyet, aztán gyere vissza egy újabb adagért. Vesztemre megint kettőt bíztam rá, s most a jobbkezéből suttyant ki a fagyi. Mondtam, hogy na vidd el az épet, és gyere visssza a sajátodért. Harmadjára, a sajátját már úgy vitte, mint a hímes tojást. Leült a székre, mohón belenyalt és a gombócok a vadiúj fehér vászoncipőjén landoltak. Na ezt már ő sem bírta, elsírta magát.
Fagyizás után lesétáltunk a tengerpartra. Szokása szerint előreszaladt. Gyuri figyelmeztette: Bensze, kuka!!! Mire hátrafordult: hol??? S azzal le is fejelt egy oszlopra szerelt szemetest. Olyan szépen sikerült neki, hogy be is hasadt a feje és immár nemcsak a cipője lett színes, hanem a trikója is.
