Elsőéves koromban Gálfy Zoltán sofőrje voltam. Ő nyert egy autót sorsjegyen, de nem volt hajtásija, én nem nyertem, de volt szép rózsaszín könyvecském. Sokfele jártunk együtt, s az egyik alkalommal így mutatott be: ő Árus Csaba Lajos. Szépen összerakta: a családnév stimmelt, az első keresztnév egy szintén gyergyói teológusé volt, a második pedig az apámé. Ha belegondolok sokat nem is tévedett, mert a Csongor is csé betűvel kezdődik, meg a László is l-el.

Breier Ingrid mesélte, hogy amikor a Vártemplomba került segédlelkésznek, a principálisa így mutatta be a gyülekezetnek: ő Binder Edit, fogadják szeretettel.
Itt esett meg, hogy az egyik édesanya kérdezte kislányától, hogy kiről, miről tanultak kátéórán? A "nem tudom" válaszra azt mondta: fiam ülj közelebb, mert a pap halkan beszél, biztos azért nem tudod. A lány engedelmeskedett, majd hazatérve büszkén újságolta: ma a pápos lóról tanultunk. Pápos lóóó???!!! Tápos? Táltos? - kérdezte. Nem, hisz ember volt az. Hosszas tanakodás után kiderült, hogy Pál apostolról tanultak aznap.