Volt egyszer egy professzor, nevezzük Tápornak, s volt neki kicsi felesége, nevezzük Ebesének. A tanár bácsi igen okos és nagyon rövidlátó volt, olyannyira, hogy a toaletten szemmagasságban ki kellett írni neki: emeld fel a fedelet! Ugyanis gyakran előfordult, hogy a sárga vízsugár nem a kagylóban landolt, hanem a fedélen pricoltatott szét.
Volt egyszer egy professzor, nevezzük Tápornak, s volt neki kicsi felesége, nevezzük Ebesének. A tanár bácsi igen okos és nagyon rövidlátó volt, olyannyira, hogy a toaletten szemmagasságban ki kellett írni neki: emeld fel a fedelet! Ugyanis gyakran előfordult, hogy a sárga vízsugár nem a kagylóban landolt, hanem a fedélen pricoltatott szét.
Egy napon hazament Tápor a balettiskolából (ugyanis ott volt ő adjunk tust) és gyorsan beslisszolt a hálószobába átöltözni. Gyorsan öltözködött (öltöny le, tréning fel), ámbár katona csak álmában volt, és kiment a konyhába a párjához, miközben gondterhelten ráncolta a homlokát. Szörnyű sejtése volt, nagy bajt érzett, csak nem tudta pontosan, mi miatt van ez.
Ebese, nem láttad a mackónadrágomat? - kérdezte zavarodottan, ugyanis a hálóban csakugyan nem találta a kérdéses ruhadarabot. A nej elmosolyodott (hiszen a mackóalsó már a férje hátsó felén feszült): Táporkám, hiszen ott van rajtad. Igen???- nézett le magára a tanár úr, majd rémülten megkérdezte: Jesszusom, így voltam az egyeteben?