Vedresábrányban elég hamar megszoktuk a csendet, ami első éjszaka ijesztő volt a váradi főutca éjjel sem nyugvó zűrzavara után. Megszoktuk a lakást, ami új volt (igaz 95 óta épült, de mi voltunk az első lakói) a kertet, a kis gyülekezetet, szép 2 évet töltöttünk ott, szívesen emlékszem vissza.
Vedresábrányban elég hamar megszoktuk a csendet, ami első éjszaka ijesztő volt a váradi főutca éjjel sem nyugvó zűrzavara után. Megszoktuk a lakást, ami új volt (igaz 95 óta épült, de mi voltunk az első lakói) a kertet, a kis gyülekezetet, szép 2 évet töltöttünk ott, szívesen emlékszem vissza.
Volt egy kedves kántor bácsi aki vasutas volt, s egy balesetben elnyomorodott a fél keze, ettől eltekintve igen lelkesen játszott a szintetizátoron. Első perctől fülsértően hamisan játszott, de gondoltam csak a gagyi orgona az oka, s beszereztünk egy profi hangszert. El kellett neki magyarázni, hogy hogyan kell beállítani, hogy orgonaként szóljon (az alapbeállítás a zongora volt), a hangosítást, a lehalkítást, ami persze magas volt neki, de lassan belejött és már csak havonta négyszer tévedett. Az első játéka után rájöttem, hogy nem az előző hangszer hangolásával, hanem az ő képességeivel van baj. Nade olyan kalappal köszöntünk, amilyen volt.
Egyik vasárnap szokása szerint feltornyozta az orgonán a korálkönyvre a régi zsoltárt (ebből játszotta a dallamot) s arra meg az új zsoltárt (ebből énekelt). Nem is lett volna baj, ha nem pont imádság közben esett volna le az egész kóceráj. Az egyik könyv sarka meg a szintetizátor demo gombján landolt. Fel is bődült egy ilyen zene:
Vót öröm é bódóttá. A kisöreg nem tudta, mi ez a zenebona, s rosszalóan nyújtogatta a nyakát az utca felé, morcos tekintettel: ugyan ki hallgatja ilyen hangosan a zenét a kocsijában? Aztán rájött, hogy ő a ludas, rémülten körülnézett, felpattant és kitépte a konnektorból a zsinórt. Jött a záróének. Kapcsol, nem indul. Visszadugja a villát, kapcsol, indul. Elkezd zongorázni teljes hangerővel. Megzavarodottan keresi a templomi orgona hangszínét, hát richtig a dzsesszorgonáét találja el. Na ez már sok volt nekem, elkezdtem énekelni, mire Csubakka (így neveztem el, mert olyan hangokat hallatott ének címén, mint a Csillagok Háborúja szőrmók állatkája) is kísérni kezdett. Sajnálom, hogy nincs diktafonom, szerintem a felvétel olyan sikeres lenne, mint a Bikicsunáj.
Van Csubakkának egy alkesz fia, Laci. Kifizettem Margittán egy adag cementet és meszet, amiből az emésztőgödör fala készült volna el. A fiú kapott húsz lejt, hogy vegyen egy zsák korpát a piacon és hozza el a lerakatból a cementet lószekérrel. A lovak szépen haza is értek, a pénzt Laci elitta, mattrészegen feküdt a szekérderékban. Az öreg idegesen kérdezte, hogy hol a cement. Hát nincs cément, nem árulnak Margittán - mammogta a fia. Erre az énekmester biciklire pattant és lihegve újságolta nekem: Hát nincs céément!!! Elmagyaráztam neki, hogy ez lehetetlen, megmondtam a lerakat címét is, és másnap amikor ketten szekereztek be a városba már volt korpa is meg cément is. S így.
