A nem gyergyóiaknak mondom, hogy a parókia mögött a Dácsia szerviz volt, szép nagy udvarral, rámpával, műhelyekkel és sok izgalmas autóval.
A nem gyergyóiaknak mondom, hogy a parókia mögött a Dácsia szerviz volt, szép nagy udvarral, rámpával, műhelyekkel és sok izgalmas autóval.
A szomszédunk kertje pedig végignyúlt a szerviz mellett, és mi gyakran jártunk oda Hunika Tódorral játszani. Egyik emlékezetes játszásunk volt, amikor a sógorom 50 köbcentis Zündapp kismotorját kipróbáltuk. Huniék udvarán dolgozott Barta Attila mekánikus, és Jóschka sógor egy szép napon bevitte a kis seggbosszantót szervizelni. Persze mi éltünk-haltunk minden gépezetért, ami benzinnel működött, s gyorsan kölcsönvettük, kipróbálni. Sikerült is vagy 200 kilométert lenyomnunk 2 nap alatt a hátsó udvaron, az almafák között olyan szép kis nyolcasokat írtunk, hogy még az Apollo 13-ról is le tudták volna olvasni. A próbaút mondhatni balesetmentes volt, egyszer estünk el, mert volt egy fránya fenyőfa is a kertben és a lehullott tűleveleken megsikult a hátsó kerék. Huni szerencsés volt, de nekem a lábszáramat kissé összeégette a kipuffogó. Sebaj, fájdalomdíjként két kört vezethettem egymás után. Addig tekertük a gázmarkolatot, amíg kisebesedett a tenyerünk, de nem fájt, hisz kárpótolt a száguldás. Másnap viszont megjelent Jósku bácsi, és igen rosszalóan nézett ránk, hisz ő nem ezért vitte oda egyetlen járművét. Kaptunk is jónagy szidást, meg pár napig nem mehettem szomszédolni, de megérte.
De hogy jön ide Pemzli Márton? Ráadásul nem is egy volt belőle, hanem kettő. Úgy, hogy ők voltak a Dácsia szerviz festőmesterei. Huni nevezte el őket valami mesefiguráról, az egyes savanyú, simahajú, hórihorgas volt, a kettes vidám, dagi és dzsimihendrixfejű. A műhelyük tűzfalán egy szellőzőventillátor volt, komoly pléhlapátokkal, arra volt hivatott, hogy gázcserét ejtsen a helyiségben. Mi egy kedves koradélelőttön egy nyári zápor után azt vettük észre, hogy a télialma bingyókáiból sok kis szupujka gyümölcs leveretett a földre a viharos szél miatt. Elkezdtük hajigálni egymást, a fákat, a cserepeket, a bokrokat, majd mivel volt muníció bőven, ezért célba vettük a szerviz ventillátorának a lapátjait. A kicsi bingyókat simán átdobtuk két lapát között, de a nagyobbakat bizony elvágta az éles fém és volt ami visszapattant, volt, ami bement. A csata rövid volt, de leves. Almaleves. Jó móka volt, azonban egyszercsak ordítani kezdett Pemzli 1 a falak mögül. Jobbnak láttuk elvegyülni a szénapadlás tömegében, de még időben észrevett az akkor már szervizudvaron és kerítés tetején ordító Márton. Gyertek csak ide és nézzétek meg mit csináltatok!!! - kiáltotta vésztjóslóan.
Kb. félórával azelőtt fejezték be egy Dácsia alapozását és előrementek cigizni. Mire visszatértek majd agybajt kaptak. Mi is megnézhettük a művünket. A szép szürkére lealapozott kasztni zöldes-barnás lecsóban úszott. A ventillátorba mintha két veder friss tehénlepényt adagoltunk volna, az szép egyenletesen szétszórta festődében. Viszont kellemes almaillata volt. Ha nem lett volna ott a már röhögő Marci 2, az egyes meg is gyepál. Így csak ordított, hogy na megállj te papfióka, meg Benedek, kinyomom a beledet, aztán kifulladt, s nekiállt lemosni a darált gyümölcsöt a "sasszé"-ról, mielőtt rászáradt volna.
Mi összeszedhettük egy zsákba az ép bingyókákat, amit hazavittünk és új háborúba kezdtünk. Az oxi-acetilén állomás melletti ócskavas és alkatrésztelepet vettük célba. Annak már nem ártott a savaseső.
