2007-ben elterveztük, hogy Sáska barátunknak meglepetéspartit szervezünk a születésnapjára. A közös havereket meghívtuk, a helyszín adott volt, így kis nílusmenti székely barátommal, Csajkovszki Dáfiddal, aki Budapöstyénből emigrált Nagyváradra elmentünk a Bádoghajó nevű körözsparti korcsomába.
2007-ben elterveztük, hogy Sáska barátunknak meglepetéspartit szervezünk a születésnapjára. A közös havereket meghívtuk, a helyszín adott volt, így kis nílusmenti székely barátommal, Csajkovszki Dáfiddal, aki Budapöstyénből emigrált Nagyváradra elmentünk a Bádoghajó nevű körözsparti korcsomába.
Gondoltuk amíg leszáll az est, addig átmosítjuk a veséinket homi kirglis söritalokkal. És lőn. Az este lassan szállt le június lévén, a frissítő italok annál gyorsabban. Aztán egyszercsak megéheztünk, de a Budibárban, mert így nevezték a bádogkocsmát nem árultak falnivalót. Erre nagy hetykén kivágta Dáfi, hogy ő tud egy jó kis melegszentvicsezős helyet nem messze, alig öt percre onnan. Na ebben én kételkedni kezdtem, ugyanis régebbi motoros voltam a Petze-parti Párisban, s kronometrálni kezdtem az útidőt. Na lett is belőle bő húsz perc, amit tetézett a török szentvicseskenyérgyár előtt kígyózó sor. Lassan késésben voltunk, félő volt, hogy az ünnepelt hamarabb odaér a borszertárba, mint mi.
Sietősen lenyeltük a mustáros kenyérkét, amiben még négy darab csirkehúscsík is lapult (a büfés szószerint elhúzta a csíkot), viszont volt benne 3 szelet uborka, két hártyányi hagyma, meg egy kis fonnyasztott salátalapu. Egy ilyen könnyű vacsora után igyekezni kezdtünk a kb. 1,5 kilométerre levő party-helyszínre. Viszont az idő nagyon szorított, ezért taxihalászatba fogtunk. A tizedik meg is állt, pedig elöl utas ült benne. A taxis hátaszólt miután beszuszakolódtunk a hatalmas Daewoo Ticoba: unde mergi mosule? (hová mész apóka?) Na mondom magamban helyben vagyunk, mint a kilyénfali kakas s azzal bőszen odamondtam neki, hogy messze. Egy perc után megállt és kitette az első utast. Kérdi, merre? Mondom egyenesen előre, ott né a Körözs utcába.
Nem kapcsolt fel hármasba, s mondom neki, hogy akár meg is állhat, mert megérkeztünk. Na jó, kényszeredetten megállt, majd bemondta, hogy 5 lej. Mondom az sok, mert el sem indította a taxiórát, meg amúgy sincs pénzünk. Na erre Dáfinak is kigyulladt a piros izzó a sima fejében, mert kotorászni kezdett a zsebében. Szegény, aki bevándorlóként még nem beszélte az állam hivatalos nyelvét, az ötöt megértette, azt azonban nem, hogy én nem akarok fizetni. Rá is kiáltottam folytott hangon: nehogy elő merj venni pénzt. Kiszállás! És lőn.
Hát csak nem hagyhattam megtorlás nélkül, egy ilyen sértést? Méghogy én, vénember???!!! Azért nem voltam paraszt, illedelmesen megköszöntem a fuvart, és további könnyű szolgálatot kívántam a fiamnak (mersi fiule). Valószínű aznap nem játszusgálta el a feledékeny pilótát és szorgalmasan indította nemcsak a Tico mosógépmotorját, hanem a taxiórát is. Slussz.
