Az úgy volt, hogy gyerekkorunkban nem volt Milka csoki, meg Joe nápolyszelet, örültünk, ha néhanap leesett egy kis Tibi vagy Afrikána csoki, jó békebeli ízük volt. Liszt nem volt, cukor se csak jegyre, így anyuka ritkán sütött répás kalácsot. Ott volt helyette a tzukrászda, több is (Köpi-cuki, Fenyő, Sarki), benne jóféle laboros sütikékkel, szukkokal, húzós-fagyival.
Az úgy volt, hogy gyerekkorunkban nem volt Milka csoki, meg Joe nápolyszelet, örültünk, ha néhanap leesett egy kis Tibi vagy Afrikána csoki, jó békebeli ízük volt. Liszt nem volt, cukor se csak jegyre, így anyuka ritkán sütött répás kalácsot. Ott volt helyette a tzukrászda, több is (Köpi-cuki, Fenyő, Sarki), benne jóféle laboros sütikékkel, szukkokal, húzós-fagyival.
Egy szép nyári napon Punika Tódorral el is mentünk faljunk szag bé vaegy kétlejhuszönötbanis tésztacskát. A tetejin szép ródzsaszín májza volt, meg a közepibe is, legfelül egy kis narancsízű kandírozott cukorkockácska ágaskodott nagy hegyesen. Na mivel én szégyenlősebb vótam szépen leültem az egyik kis asztalka mellé (billegett mindegyik, még a kis tömzsi székek is a vaslábikon) s Punika szépen sorbaállt, me ez volt a viselet városon. Sorra is került, ki is pengette az aprópézt a pultra, s kommendálta a nevit az áhított édességnek. Az üdősebbik néne volt a soros, szép magas szárú, fűdzős szandikában, bordó pongyolában, fehér fejkötőben. Jellegzetes, darabos, túljátszott mozgása és kedvessége volt nekije. Ki is csípte a tálcáról a két kis kocoka sütit, rábiggyentette egy-egy kis tángyérkára, majd hatalmas függőleges kört leírva landoltatta a pulton negédes mosollyal: Tessék!
Punika ugyancsak firge akart lenni, s megfogván a két kis tángyért kis kezeiben hirtelen oldalra fordult, hogy eltávozzon. A fordulat túl gyorsra sikeredett, s az egyik süti inkább a gravitációnak engedelmeskedvén a padlón landolt. Bordács, az ott lebzselő kis koldus cigánkölyök azonnal felkapta, s befalta.
Erre megszólalt Punika mögött a a tessékesnéni: Kisfijam, a kanalakat ittfelejtetted! Ugyanis a kis alaménijomkanálkákat csakugyan nem pakolászta föl a tángyérkákra. Errefel ugyanolyan serényen visszasirült a pult felé Punika, de olyan sebesen, hogy a másik süti még állt vagy két másodpercet a levegőben, (mint a rajzoltfilmeken Vudi a vúdpekör a tőgyfa törse mellett) mielőtt lepottyant. Ezt a második kis desszertet is felhabzsolta Bordács seccperc alatt, mi pedig ott maradtunk két alig használt tányérkával meg két használatlan kalánykával.
Azt hiszem az elköszönésünkkor és távozásunkkor a mosoly nem volt igazán őszinte gyermeki arcocskánkon. Kárpótlásul otthon ettünk egrest meg fehérribizlit.
