Ippon eset meg a következő kedves történet. A kolléga elmegy prédikálni egy vasárnap, feleségestől, aki szintén lelkipásztor. A délelőtti szolgálat után egy presbiter meghívja őket ebédelni. Az asszonyok tesznek vesznek a konyhában, a férfiak beszélgetnek.

Az atyafi elmondja, hogy van két szép lova, s szántani szokott velük. Szántás közben énekel. Népdalt, zsoltárt, egyházi éneket. Amikor az "Egyetlen forrása minden kegynek" kezdetű éneket énekelte, s eljutott oda, hogy: "...mossál meg s tégy fehérré, miként a hó..." a két ló megállt. "Nye!"-biztatta, elindultak. Énekelt tovább: "Tiszta fehér, miként a hó..." - a pacik megálltak. "Nye!"- nógatta, s nekivágtak. "Mossál meg engem, s leszek fehér, miként a hó!" -s megint lecövekeltek a paripák. "Nyee!!!"- szólt rájuk mostmár mérgesen.

Az ebédet megették, majd jött a délutáni istentisztelet. Az asszony prédikált. Bejelenti a kezdőéneket: énekeljük a 263. számú dícséretet. A kántor elkezdi: "Egyetlen forrása minden kegynek" - a kolléga elkezdi rágcsálni kínjában az ujjait, hisz a mellette üllő presbiter igen kajánul és tudálékos arccal mérte végig. Amikor az énekkel odaértek, hogy: "...mossál meg s tégy fehérré, miként a hó...", a presbiter még könyökkel jól oldalba is vágta a pukkadozó kollégát, miközben teli torokból énekelte: "hóóó!!!" Na ezt már ő sem bírta ki...